Venezuela egyesülne Fehéroroszországgal

Hugo Chávez, a dél-amerikai ország elnöke Minszkben állt elő javaslatával, szeretett kollégája, Aljakszandr Lukasenka válasza egyelőre nem ismert.

Hugo Chávez venezuelai elnök azt javasolta szerdán fehérorosz kollégájának, hogy kiváló kétoldalú kapcsolataik bizonyítékaként "új köztársaságban" egyesítsék a két országot.

Chávez Minszkben, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel tartott találkozóján állt elő az ajánlattal a fehérorosz elnöki hivatal közleménye szerint.

A baloldali latin-amerikai elnökök egyik vezéralakjának számító Chávez hozzátette, hogy országa és a volt szovjet tagköztársaság unióját nem az egykori Szovjetunió mintájára képzelné el, hanem szabad köztársaságok alkotta államszövetségként.

Kedvelik egymást

Aljakszandr Lukasenka és Hugo Chávez

Chávez 2006-ban járt először Fehéroroszországban, s rögvest megígérte, hogy "harcos csapatot" hoz létre "új barátjával", Lukasenkával. A venezuelai elnök azóta minden évben felkereste a szovjet utódállamot, és e látogatások viszonzására kérte fehérorosz kollégáját. Lukasenka legközelebb valószínűleg idén novemberben vagy decemberben utazik Venezuelába. A két ország már több energetikai megállapodást kötött.

Chávez szerdán a tervek szerint kétnapos látogatásra tovább utazik az orosz fővárosba. Szergej Prihogyko, az orosz elnök külpolitikai főtanácsadója közölte, hogy a látogatás során a két ország képviselői tucatnyi megállapodást írnak majd alá az energetikai, katonai és haditechnikai együttműködésről, valamint pénzügyi egyezményt is kötnek.

Prihogyko hangsúlyozta, hogy fegyvervásárlási szerződést nem írnak alá. A tanácsadó mindazonáltal nem zárta ki, hogy Venezuela esetleg hitelt kaphat (Moszkvától) orosz fegyverek vásárlására.

Oroszország és Venezuela 2005 és 2007 között 4,4 milliárd dollár értékben kötött fegyvervásárlási szerződéseket, amelyek értelmében Moszkva 24 Szuhoj típusú vadászgépet, 50 harci helikoptert és 100 ezer darab Kalasnyikov gépkarabélyt adott el a latin-amerikai országnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25