Megőrülnek a halálsoron a japán rabok

Japánban csak a kivégzés előtt néhány órával tudják meg az elítéltek, hogy mikor hajtják végre a halálos ítéletet. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi védő szervezet szerint az elviselhetetlen körülmények miatt sokan a halálsoron őrülnek meg.

Jelenleg 102 japán fogvatartott várja halálos ítéletének végrehajtását, ezek felfüggesztését követeli az Amnesty International. A szervezet arra a nemzetközileg elfogadott emberjogi normára hivatkozik, mely tiltja a halálos büntetés végrehajtását elmebetegeken - írja a BBC. Alan Kate, a szervezet brit igazgatója a halálsor intézményét a „csend, elkülönítés és puszta nem-létezés rendszerének” nevezi, és alávalónak tartja, hogy a halálos ítélet végrehajtásának időpontját csak pár órával végrehajtása előtt közlik az elitléttel.

A jelentés, melynek elkészültét - a BBC szerrint - a japán igazságszolgáltatás jelentősen hátráltatta, kiemeli, hogy a halálsor lakói magányban élnek, egyáltalán nem érintkezhetnek egymással. A heti két-három edzési lehetőségen kívül nem mozoghatnak a cellában, folyamatosan ülniük kell, a körülmények miatt pedig sokan megőrülnek.

A japán törvények szerint ha az elítélt a bűncselekmény elkövetésének idején bizonyítottan elmebeteg, akkor a halálos büntetését az igazságügyi miniszter felfüggeszti, de ez nem vonatkozik azokra, akik a fogva tartásba őrülnek bele.

2006 és 2009 között 32 embert végeztek ki, közülük 12 hatvanas, 5 hetvenes éveiben járt, ezzel a történelem azon legöregebb emberei közé tartoznak, akiken a halálos büntetést végre is hajtották.

Japánban a halálbüntetést a társadalom túlnyomó része támogatja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25