Fico szerint nem a győzelem a fontos

Sikeresnek minősítette a csütörtöki magyar-szlovák csúcstalálkozót Robert Fico. A szlovák kormányfő a szlovák köztévé vasárnapi vitaműsorában beszélt. "Nem győzelemről vagy vereségről van szó, nem is így értelmeztük" - mondta.

Szerinte "az érvek terén erősebbek vagyunk a magyar félnél. Olyan eredmény született, amelyet az Európai Unió is meg tud érteni". A nyelvtörvény kérdésében eltért a magyar és a szlovák vitapartnerek véleménye. Fico az EBESZ kisebbségügyi főbiztosára hivatkozva azt állította, hogy a jogszabályon semmit sem kell változtatni, s szerinte a nyelvtörvény elleni dunaszerdahelyi tiltakozáson becsapták és félrevezették a résztvevőket.

Valójában a szécsényi csúcstalálkozó a magyar fél teljes sikerével zárult, Szlovákia gyakorlatilag bocsánatot kért Sólyom László kitiltása miatt, és elfogadta, hogy a nyelvtörvény ügyében az EBESZ jelentése legyen a döntő. Az EBESZ jelentése komoly kifogásokat emelt a szlovák nyelvtörvénnyel szemben, egyben kezdeményezte egy kisebbségi törvény, illetve a kisebbségek nyelvhasználatát garantáló törvény megalkotását is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58