Egymást taposták halálra az ételre várók Pakisztánban

Legalább tizennégyen, főként nők és gyermekek vesztették életüket, mikor a pakisztáni Karacsiban pánik tört ki egy ételosztáson.

Egy muzulmán vallási csoport jótékonysági ételosztást tartott a pakisztáni Karacsi egyik zsúfolt szegénynegyedében, mikor áramszünet miatt pánik tört ki az ingyen lisztre és rizsre váró többszáz fős tömegben.

A hirtelen jött sötétben az emberek megijedtek, és menekülni kezdtek. A tömeg legkevesebb tizennégy embert, köztük nőket és gyermekeket tiport maga alá, a BBC több tucat sebesültről is tud. A város rendőrkapitánya az AFP hírügynökségnek azt mondta, az eltaposottakon kívül voltak olyanok is, akiket egyszerűen megfojtott a tömeg.

A Reuters hírügynökségnek a helyszínen egy tizenhárom éves gyerek számolt be élményeiről: mindenki a másikat lökdösve próbált feljutni egy lépcsőn az ételhez, mikor hirtelen kialudt a közvilágítás. Miközben menekülni próbáltak, az emberek "a sötétben egymáson bukdácsoltak át".

Pakisztán elnöke az AFP-nek megdöbbenését fejezte ki, és azt ígéri, vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, mi okozhatta az emberek halálát. Az ételosztás szervezőit letartóztatták, mert nem tájékoztatták előre a rendőrséget a tervezett akcióról.

Az iszlám vallás szent hónapja, a Ramadán jövő héten ér véget. Ebben az időben a muzulmánok jócselekedeteket gyakorolnak: az ingyen vagy áron alul történő ételosztás bevett gyakorlatnak számít.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58