Magyar fiatalokat vertek meg Szabadkán

Verekedést provokáltak szerb fiatalok az észak-vajdasági város központjában vasárnapra virradóra. Szerbiában mindent szabad, mondta az egyik támadó.

Magyar fiatalokat bántalmaztak Szabadka központjában vasárnapra virradó éjszaka, írja a Magyar Szó című vajdasági napilap.

Szerb fiatalok három fiút és egy lányt támadtak meg. Nem sérültek meg komolyan, de traumaként élték meg a történteket. Bár a rendőrségen nem akarnak feljelentést tenni, a nyilvánossághoz fordultak, mert szerintük tarthatatlan a magyar fiatalok helyzete.

Az egyik sértett, G. Dávid elmondása szerint egy 10-12 fős szerb társaság telepedett le melléjük a belvárosban, ahol egy padon ültek. Elvették az üdítőitalát, majd amikor azt kérte, hogy ne igyák meg az egészet, egyikük kijelentette, hogy Szerbiában mindent szabad.

A fiú szerint provokálni akarták őket. "Egyikük megkérdezte, hogy mindannyian magyarok vagyunk-e, és igenlő válaszunkra az egyik nekifutásból behúzott egyet a barátomnak, úgy, hogy engem is elsodortak, majd kötekedni kezdtek, és persze kitört a verekedés" - mondta el G. Dávid.

A fiatalok megpróbálták elhagyni a helyszínt, de a társaság követte őket, és tovább folytatódott a verekedés. Többen látták, hogy mi történik, de senki sem avatkozott közbe.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58