Fegyverkezési verseny indulhat Latin-Amerikában

Fegyverkezési versenyt indíthat el Latin-Amerikában Venezuela fegyvervásárlása, figyelmeztetett egy amerikai külügyi tisztségviselő, aki gyanakvással fogadta Caracas esetleges nukleáris ambícióit is.

Ian Kelly, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn Washingtonban újságíróknak elmondta: az Egyesült Államok vezetőit aggasztja Venezuela fegyvervásárlása, amely megítélésük szerint komoly kihívást jelent a stabilitás megőrzésére nézve a nyugati féltekén.

Hugo Chávez venezuelai elnök vasárnap bejelentette, hogy Moszkva 2,2 milliárd dolláros hitelt nyújt országának orosz fegyverek vásárlására. A beszerzést azzal indokolta, hogy Venezuela fenyegetve érzi magát, mert a szomszédos Kolumbia hónapok óta arról tárgyal az Egyesült Államokkal, hogy lehetővé teszi az amerikai katonai jelenlét megerősítését hét kolumbiai támaszponton.

Ian Kelly újságírók kérdésére válaszolva elmondta azt is, hogy az Egyesült Államokat aggasztaná, ha Irán nukleáris technológiát adna át Venezuelának. Chávez korábban jelezte, hogy érdekli egy venezuelai atomprogram megindításának lehetősége.

A venezuelai elnök az iráni vezetők szoros szövetségese, és védelmébe vette Teherán békés célúnak mondott atomprogramját, amelyről a nyugati országok azt gyanítják, hogy nukleáris fegyver előállítását szolgálja. Egyelőre nem tudni, hogy Irán átadhat-e nukleáris technológiát Venezuelának a jövőben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58