Kutattak a beteg dolgozók után

Részletesen gyűjtötték és nyilvántartották a dolgozók betegségével kapcsolatos adatokat az osztrák állami vasúttársaságnál.

Az osztrák sajtó egy hete kezdett cikkezni arról, hogy az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) nem csak a betegállományok időpontját tartja nyilván, de azt is, ki milyen betegségre hivatkozva maradt otthon. Sajtóértesülések szerint előfordult, hogy otthonukban fölkeresték a beteget jelentő dolgozókat, máskor utólag a betegségükről faggatták őket. Bevett gyakorlat volt, hogy a munkahelyi vezetőkkel töltettek ki adatlapot arról, milyen kórismével vonultak betegállományba beosztottjaik.

A vállalat megkérdezett jelenlegi és volt vezetői korábban tagadták, hogy tudtak volna az ügyről. Franz Nigl, az ÖBB személyzeti vezetője egy szerda esti tv-híradóban elismerte, hogy hibáztak az adatok gyűjtésével és tárolásával. Állítása szerint a cég - és tulajdonosa, az állam - érdekeit védték a betegállománnyal való visszaélésekkel szemben. Nigl szerint volt szükség az adatok gyűjtésére, mert a cégnek "gondjai voltak" a betegszabadságokkal, hozzátette, hogy az egy főre jutó betegnapok száma nyolc év alatt 27-ről 17-re csökkent az eljárásnak köszönhetően. A személyzeti főnök szerint a vállalat vezetői és a munkavállalók képviselői is tudtak a módszerről.

Rudolf Hundstorfer szociális miniszter a NEWS hetilap csütörtöki számában elítélte az ÖBB eljárását. "Nem értem, hogyan kémkedhet valaki a dolgozók után" - mondta. Érthető, ha egy vállalat időről időre utánanéz, hogy alakul a betegszabadságok száma, de "vannak világos szabályok, amelyeket be kell tartani" - jelentette ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58