Egy hazug ezredes miatt haltak tömegével civilek
Azzal vádolnak egy Afganisztánban szolgáló német ezredest a NATO tisztségviselői, hogy hamis információkat közölve rendelt el egy légicsapást, amiben sok civil életét vesztette, állítja NATO-forrásokra hivatkozva a Financial Times Deutschland. A lapnak név nélkül nyilatkozók szerint Georg Klein két korábban elrabolt üzemanyag-szállító teherautó után kutatott, majd közölte a szövetséges partnerekkel, hogy egységei szemben állnak az ellenséggel, és kiadta a parancsot a bombázására.
Márpedig a lapnak nyilatkozó források szerint a NATO vezette nemzetközi erők egyetlen egysége sem volt a tálibok által elrabolt két üzemanyag-szállító teherautó környékén, amit két héttel ezelőtt bombáztak meg NATO-gépek. A német lap úgy tudja, hogy a nemzetközi erők parancsnoki központja megkérdezte az ezredest rádión, hogy miféle kontaktusba került az ellenséggel - Klein azt válaszolta, hogy "vizuális a kapcsolat", vagyis látják a közelben a lázadókat.
A szabályzat előírása szerint a NATO-katonáknak látniuk kell az ellenséget ahhoz, hogy a főhadiszállás visszaigazolása nélkül parancsnokságuk utasítást adjon a légicsapásra. A Financial Times Deutschland írása szerint Georg Klein egyszerűen nem mondott igazat, ezért történhetett meg, hogy a légicsapásnak az afgán kormány szerint 99 halálos áldozata volt, köztük 30 civil illetve több gyerek.
Az ügy politikai vihart kavart. Az Európai Unió külügyminiszterei stockholmi találkozójukon bírálták a NATO-t. A külügyminiszterek egyebek mellett arról tanácskoztak a svéd fővárosban, hogy milyen módszerekkel lehetne hatékonyabban stabilizálni a helyzetet az országban, és letörni a tálib lázadást. Az ilyen támadások semmissé teszik azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel meg akarják nyerni az afgán lakosság "szívét, lelkét" - közölték a miniszterek. A NATO afganisztáni parancsnoka, Stanley McChrystal amerikai tábornok hivatalos vizsgálat rendelt az ügyben, amely még tart.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 98 m2 Szobák 1+3 db Vételár 79,99 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
Rovataink a Facebookon