Moammer el-Kadhafi líbiai vezető szeret saját sátrában lakni még külföldi útjain is, mostani amerikai látogatásán azonban sehogy sem sikerül helyet találni az óriási építménynek.
A líbiai kormány eredeti terve az volt, hogy az ENSZ közgyűlésére New Yorkba érkező Kadhafi amerikai tartózkodása idejére a sátrat a New York-i Central Parkban állítják fel. Az amerikaiak azonban ezt biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezték.

Tripoli így a New York közeli, harmincezer lakosú Englewoodban próbálkozott ahol a líbiai nagykövetségnek van egy telke. Problémát jelentett azonban, hogy a településen olyan családok is élnek, amelyek hozzátartozói az 1988-as Lockerbie-merényletben vesztették életüket. Az érintettek nagy felháborodással fogadták, hogy Líbiában néhány hete nemzeti hősként fogadták a terrortámadás skóciai börtönéből kiengedett elkövetőjét, így ez a helyszín sem felelt meg.

A legfrissebb hírek szerint a líbiaiak végül a híres amerikai ingatlan-befektető, Donald Trump egyik birtokán kezdték el felverni a sátrat, a New Yorktól 48 kilométerre lévő Bedford közelében. A helyi hatóságok azonban szabálysértésekre, különböző engedélyek hiányára hivatkozva kedden utasítást adtak a munka leállítására.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon