Könnygázzal oszlattak Pittsburgh-ben

Engedély nélkül tüntetett csaknem 2000 ember Pittsburgh-ben, a G20-csoport csúcstalálkozójának helyszínén. A rendőrség könnygázzal és gumilövedékkel oszlatott.

A rendőrség könnyfakasztó gránátokat vetett be csütörtökön csaknem kétezer tüntető ellen Pittsburgh-ben, ahol a tizenkilenc legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoport csúcstalálkozót tart. Egy szemtanú szerint a rendőrök később az egyik helyszínen gumilövedékeket is használtak a tüntetők ellen.

A hatóságok nem engedélyezték ezt a G20-csoport elleni tüntetést, amelynek résztvevői az Arsenal parkból a csúcsértekezlet helyszínéül szolgáló konferenciaközpont elé indultak helyi idő szerint délután fél háromkor.

A rendőrség ekkor könnygázzal próbálta feloszlatni a tüntetést, a résztvevők kisebb csoportokra oszlottak az összetűzésután. Egy ilyen kisebb csoport, csaknem 20 ember később betörte egy étterem ablakait, majd köveket és téglákat dobált a rendőrök felé, A rendőrök ekkor használtak gumilövedéket.

Az állam- és kormányfők csütörtökön és pénteken tanácskoznak az amerikai Pennsylvania államban fekvő Pittsburgh-ben. Az első tüntetések jóval a hivatalos programok előtt megkezdődtek.

Az elmúlt években immár rendszeressé váltak a különböző, gazdasági témájú csúcstalálkozók ellen szervezett tüntetések, ezek gyakran erőszakos akciókká fajultak. Az áprilisi londoni G20-as csúcs előtt például a tüntetők megrohanták és megrongálták az egyik citybeli nagybank fióképületét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25