Antal, Anett
16 °C
23 °C

Obama elkezdett bekeményíteni Iránnal szemben

2009.09.26. 10:36
Az amerikai elnök szerint a világ egységesen ítéli meg az iráni atomprogramot, szerinte Teherán szavai és tettei ellentmondanak egymásnak. Barack Obama a megoldáshoz a diplomáciát részesíti előnyben, de ha a tárgyalásokkal nem jutnak eredményre, fájó szankciókat helyezett kilátásba. Ha az Egyesült Államok biztonsága úgy kívánja, akkor lehetségesnek tartja a katonai lépéseket is. Ahmadinezsád szerint Obama hibázott.

Barack Obama amerikai elnök jelenleg a diplomáciát részesíti előnyben Iránnal szemben, de nem zár ki más lépéseket sem.

A pittsburgh-i G20-csúcs - a tizenkilenc legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport találkozójának - végén, pénteken tartott sajtóértekezleten az amerikai elnök mondta, hogy a világ még sohasem volt ennyire egységes az iráni nukleáris program megítélésében.

Irán súlyos szankciókra számíthat

Az új iráni urándúsító építéséről szóló hírszerzési információkat teljesen megbízhatónak ítélte. Úgy fogalmazott: Teherán szavai és tette ellentmondanak egymásnak, hogy nukleáris programja békés célokat szolgál, vagy sem. Az Egyesült Államok a diplomáciai utat részesíti előnyben, de ha szükséges, levonja a következtetéseket. Ha a diplomácia útja nem járható, akkor fájó szankciók után kell nézni, mondta Obama. Az Egyesült Államok biztonsága miatt nem zárhatók ki a potenciális katonai lépések sem, és óvta Iránt attól, hogy a konfrontáció felé vezető utat válassza.

Az amerikai elnök szerint a Teheránnal tárgyaló hatalmak szolidaritásának új szintjét jelenti, hogy Kína és Oroszország is kérte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzését a titkos iráni nukleáris létesítményről.

Korábban Barack Obama amerikai elnök, Gordon Brown brit kormányfő és Nicolas Sarkozy francia elnök a pittsburgh-i csúcson azzal vádolta meg Iránt, hogy titkos létesítményt hozott létre, és decemberig adtak időt, hogy megnyissa a nemzetközi ellenőrök előtt, ellenkező esetre pedig súlyos szankciókkal fenyegetőztek.

A nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozásán őrködő NAÜ szóvivője azt közölte, hogy Teherán szeptember 21-én arról tájékoztatta az ügynökséget, a már létező natanzi urándúsító üzeme után most egy második ilyen létesítményt épít.

Az iráni elnök szerint Obama hibázott

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök pénteken hibának minősítette Obama nyilatkozatát. Azt állította, hogy Teherán mindent megtesz atomprogramja átláthatóságáért, bár megjegyezte, ez nem azt jelenti, hogy minden létező létesítményükről tájékoztatni kell az Obama-kormányzatot. "Obama hibái nekünk kedveznek" - tette hozzá.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerint Iránban NAÜ-ellenőrzésre van szükség, és Teheránnak bizonyítania kell jó szándékát a jövő heti genfi tárgyalásokon. Az orosz államfő pénteken, a pittsburgh-i G20-csúcs végén hangsúlyozta, hogy az új urándúsító üzem építése Iránban nincs összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsa követeléseivel. Teheránnak mindezért az október elsejei genfi tárgyalásokon meggyőző bizonyítékokat kell adnia, hogy nukleáris programja békés szándékú.

Az orosz elnök felszólította Iránt, hogy maximálisan működjön együtt a NAÜ-vel. Arra figyelmeztette, ha elmarad az együttműködés, az azt jelenti, hogy ösztönzések nem működnek, amivel más mechanizmusok lépnek működésbe.