Iráni hadgyakorlat rakétakilövésekkel

Két rövid hatótávolságú rakétával hajtott végre kísérletet az iráni Forradalmi Gárda a vasárnap kezdődött, több naposra tervezett hadgyakorlat keretében.

Két rövid hatótávolságú rakétát lőttek ki vasárnap Iránban egy háborús helyzet szimulálásaként. A tesztkilövések két nappal az után történtek, hogy az ENSZ ellenőrzési szervezete, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közölte: Irán egy második urándúsítót épít. Szombaton a nemzetközi nyomás hatására Irán bejelentette, hogy kész beengedni az ügynökség ellenőreit újabb atomlétesítményébe.

A két rakéta kilövését az állami Al-Alam és Press TV nevű televíziók közölték, miután szombaton a rezsim félkatonai szervezete, a Forradalmi Gárda bejelentette, hogy hadgyakorlatot kezd vasárnaptól a "Nagy próféta" néven, és a gyakorlat célja, hogy javítsák az iráni erők elrettentő képességét. Az angol nyelvű Press tévéállomás szerint a rakétakísérlet mellett egy rakétaindító állványt is teszteltek.

Hosszein Szalami, a Gárda légierejének parancsnoka azt közölte a szervezet honlapján, hogy a "sikeres rakétakilövésekre" koncentráló gyakorlat több napig fog tartani. A gyakorlat, amelynek keretében általános katonai manővereket is végrehajtanak, a stratégiai fontosságú Perzsa-öböl vizén végzi a Forradalmi Gárda. Itt van a nagy olaszállítók átkelési útja, a Hormuzi-szoros, és a közelben vannak amerikai katonai bázisok is. Irán már többször azzal fenyegetőzött, hogy célba veszi az amerikai bázisokat, és lezárja a szorost, amennyiben támadás éri.

Izrael és az Egyesült Államok soha nem zárta ki annak lehetőségét, hogy megakadályozza Irán atomterveit, amelyeknek a két szövetséges szerint katonai céljaik vannak, még ha Irán ezt tagadja is. A második iráni urándúsító létének nyilvánosságra kerülése néhány nappal az előtt történt, hogy október 1-én Genfben tárgyalásokat kezd atomprogramjáról Irán a világ hat vezető hatalmának képviselőivel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25