Az ellenzéki tüntetőkbe lőttek Guineában

Ötvennyolc holttestet szállítottak be a guineai főváros, Conakry kórházának halottasházába az ellenzék hétfői tüntetése után, amelyen a katonaság a tiltakozó tömeg közé lőtt. A tüntetést azért tartották, mert a katonai junta vezetője korábbi ígérete ellenére indulni akar a januári elnökválasztáson.

A Conakry legnagyobb futballstadionjában tartott tiltakozó megmozduláson 50 ezren vettek részt.

"Igazi demokráciát akarunk" - skandálta a tömeg. A katonák először gumibotokkal és könnygázzal léptek fel a tüntetők ellen, később a köztársasági őrezred vörössapkásai a tömegbe lőttek.

A nyugat-afrikai országban azután tört ki a nyugtalanság, hogy elterjedt a hír: a junta feje indulni akar a januári elnökválasztáson.

Kilenc hónappal a hatalomra kerülése után ez volt az első alkalom, hogy a guineai junta vérbe fojtott egy tüntetést.

Camara decemberben került államcsínnyel hatalomra, órákkal azután, hogy meghalt az országot hosszú ideig irányító Lansana Conte diktátor. Akkor azt ígérte, hogy nem fog indulni az elnökválasztáson, de nemrégiben kijelentette, hogy neki is joga van jelöltetni magát.

Elemzők szerint Camara jelölése a katonaság és a polgári erők közötti hallgatólagos megállapodás megszegése lenne.

A nemzetközi közösség az államcsíny után beszüntette az ország segélyezését és felfüggesztették tagságát az Afrikai Unióban.

A 10 millió lakosú Guinea a világ legnagyobb bauxitkitermelője, a korrupció, az infláció és a magas munkanélküliség miatt azonban súlyos gondokkal küzd és a világ legszegényebb országai közé számít.

Az egykori gyarmattartó Franciaország hétfő este "a lehető leghatározottabban" elítélte a megtorlást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25