A felvétel a Metropolitan Múzeum előtt készült, amikor az amerikai elnök, Barack Obama és felesége, Michelle a nemzetközi vendégsereget egyenként fogadva fényképezkedett a spanyol kormányfővel, nejével és két lányával. Spanyolországban azonban törvény tiltja a média számára, hogy fotókat közöljön a politikusok gyerekeiről - így az a felvétel, amelyen a 16 éves Laura és a 13 éves Alba is látható, a spanyol kormány kérésére hamar lekerült az amerikai külügyminisztérium Flickr oldaláról.
A digitális korszakban azonban ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy a lányokról készült kép bejárja a világot.
Az ügyben John McCain amerikai republikánus szenátor, korábbi elnökjelölt lánya is megszólalt - emelte ki az El Mundo című spanyol napilap. Meghan McCain együttérzését fejezte ki a spanyol kormányfő lányainak, akiket fekete ruhájuk, bakancsuk és ékszereik miatt sokan a goth szubkultúra képviselőiként jellemeznek. "Alig hiszem, hogy létezik egy olyan ország, ahol a média védi a közszereplők gyerekeit" - írta Meghan McCain.
A madridi kormány határozottságát mutatja, hogy nem csak az amerikai külügyminisztériumnál járta ki a kép eltüntetését a fotós közösségi oldalról, hanem az EFE állami tulajdonban lévő spanyol nemzeti hírügynökségnél is elérte, hogy ne közöljék a New York-i képeket.
Az Egyesült Államokban sokkal komolyabb problémát jelent a politikusgyerekek nyilvánosság előtti megjelenése. Bill Clinton lányát, Chelsea-t például olyan szoros őrizet vette körül, hogy a Time Magazin "az elnökgyerekek Garbójaként" emlegette. Ennek ellenére Chelsea Clintonról rendszeresen jelentek meg felvételek, az apja elnöksége idején még tinédzser korú lánynak azt is el kellett viselnie, hogy az egész világ előtt nevezték csúnyának. A megjegyzést egyébiránt nem más, mint John McCain tette egy adománygyűjtő vacsorán.
George W. Bush elnök ikerlányairól is gyakran közöltek felvételeket: Jenna és Barbara Busht előszeretettel üldözték a lesifotósok bulizás közben.
Az Obama házaspár "trükkösebb" kapcsolatot alakított ki a sajtó és a két Obama-lány között. Maliát és Sashát igen ritkán kaphatják lencsevégre a fotósok, ennek ellenére a lányok nem is láthatatlanok, gondosan megszervezett alkalmakkor lehet róluk fényképet készíteni, és a Fehér Ház Flickr oldalán is több színfalak mögötti kép látható.