Mobilon kért segítséget az ENSZ-től a volt hondurasi elnök

Mobiltelefonon kért segítséget az ENSZ-közgyűléstől Manuel Zelaya, a hatalomból kiszorított hondurasi elnök.

Patricia Rodas, az előző hondurasi kormány külügyminisztere helyi idő szerint hétfő este szólalt föl az ENSZ-közgyűlés általános vitáján. Beszéde közben odatartotta mobiltelefonját a pulpituson a mikrofonhoz, hogy Zelaya azon keresztül szólhasson a nemzetközi közösség képviselőihez.

A hatalomból eltávolított elnök - aki egy hete Brazília hondurasi nagykövetségén tartózkodik, miközben a külképviselet épületét katonák veszik körül - kétségbeesett felhívásban segítséget kért a nemzetközi közösségtől. Mint mondta, Hondurasban jelenleg "diktatúra" van, az emberek elveszítették a szabadságukat, és erőszakkal kényszerítik őket rendre. Az ENSZ-nek szilárdan ki kell tartania az átmeneti kormánnyal szembeni álláspontja mellett - mondta. Azt állította, a rendőrség és a katonaság megpróbálta gázzal kifüstölni őt és a követség személyzetét az épületből, illetve folytonos zajjal megtörni az ellenállásukat.

A katonaság három hónapja kényszerítette rá Zelayát a közép-amerikai ország elhagyására, az elnöki posztot elfoglaló Roberto Micheletti szerint a legfelsőbb bíróság döntésének eleget téve.

Micheletti hétfőn közölte, hamarosan visszavonják a polgári szabadságjogokat - többek között a gyülekezési jogot - korlátozó, előző nap kiadott rendeletet; az indoklás szerint azért, hogy az intézkedések ne legyenek hatással a küszöbönálló elnökválasztásra. Az Egyesült Államok előzőleg követelte a de facto hondurasi vezetéstől a politikai jogok gyakorlását felfüggesztő rendelet azonnali visszavonását.

A rendelkezés alapján hétfőn a biztonsági erők elhallgattattak egy-egy Zelaya-párti rádió- és tv-állomást. A Micheletti-kormány azzal vádolta Zelaya híveit, hogy fegyveres felkelésre készülnek. A rendőrség hétfőn megakadályozta a főváros, Tegucigalpa központjába meghirdetett Zelaya-párti tömegtüntetés megtartását.

Közben a brazil kormány közölte, Zelaya egészen addig a hondurasi brazil nagykövetségen maradhat, ameddig csak szükséges. "Brazília egy ország demokratikus, legitim elnökének oltalmazója lett" - fogalmazott Celso Amorim brazil külügyminiszter. A hondurasi vezetés előzőleg ultimátumot intézett Brazíliához, hogy tíz napon belül ismerje el politikai menekültként Zelayát vagy szolgáltassa ki a hondurasi hatóságoknak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58