Pisztolygolyót postáztak Sarkozynek

Gumibotot vesz a kezébe, hogy megfenyítse a francia politikusokat, legalábbis ezzel fenyegetőzik az a 34-es cella nevezetű szervezet, amelyik több tucat politikusnak küldött fenyegető levelet. Ám miután a levelek miatt a rendőrség őrizetbe vett egy férfit a levelek miatt, maga a francia elnök kapott fenyegető sorokat egy pisztolygolyó társaságában.

Egy pisztolygolyót és egy fenyegető levelet kapott Nicolas Sarkozy, néhány nappal azután, hogy egy férfit megvádoltak azzal, hogy tucatnyi, halálos fenyegetést tartalmazó irományt küldött francia politikusoknak.

A levél még múlt héten érkezett az Elysee-palotába: a névtelen feladó azt üzente, hogy egy Cell 34 (34-es cella) nevű titkos társaság nevében "gumibotot vesz a kezébe." A küldeményt az észak-franciaországi Roubaix-ban adták postára.

A Cell 34 nevű szervezet az elmúlt hónapokban csaknem 30 fenyegető levelet küldött francia politikusoknak. (A szervezet egyébként a levelekben azt is követeli, hogy ne toloncolják ki Franciaországból az illegális bevándorlókat, és engedjék szabadon a bebörtönzött Jean-Marc Rouillan-t, aki egy baloldali fegyveres csoport, az Action Directe vezetője.)

A küldemények miatt szeptember 20-án a dél-franciaországi Herepianban őrizetbe vettek egy 51 éves férfit, aki egy lövészklub tagja volt. A rendőrség szerint kapcsolatba hozható a levelekkel, és egyelőre őrizetben marad.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25