Súlyos szerb ítélet egy bosnyák parancsnok ellen

Szabad elvonulással kecsegtetett katonákat lövetett.

Súlyos, tizenkét évi börtönbüntetésre ítéltek hétfőn Szerbiában egy egykori boszniai katonai parancsnokot egy több mint másfél évtizede, a boszniai háborúban elkövetett bűntett miatt.

A vád szerint a most 66 éves Ilija Jurisic 1992 májusában az északkelet-boszniai Tuzlában parancsot adott, hogy indítsanak tüzérségi támadást az egykori jugoszláv néphadseregnek (JNA) a városból kivonuló menetoszlopa ellen. A támadásban legkevesebb 51 katona életét vesztette, további 50 megsebesült.

Előzőleg a JNA parancsnokai tűzszünetben és a 92. dandár szabad elvonulásában egyeztek meg a bosnyák hatóságokkal.

Jurisicet, aki a szóban forgó időszakban a boszniai belügyminisztérium magas beosztású munkatársa volt, 2007 májusában vették őrizetbe a belgrádi repülőtéren, amikor Németországba akart utazni. Pere 2008 februárjában kezdődött a háborús bűnök ügyében eljáró belgrádi különleges törvényszéken.

Az ítélet - amely ellen a vádlott védői, mint közölték, fellebbeznek - élénk nemtetszést váltott ki Boszniában. Safet Halilovic, a szarajevói kormány emberi jogi minisztere azt mondta, az eljárás nem volt pártatlan, "politikai manipulációk" tárgya volt. Több politikai párt, a tuzlai hatóságok és a délszláv háború boszniai áldozatait képviselő szervezetek szerint a verdikt "a Bosznia elleni szerb agresszió folytatása".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58