Újabb halálesetek Peruban, egyre kevesebb az új fertőzés

Tíz újabb újinfluenzás beteg halálával 143-ra emelkedett Peruban a vírus halálos áldozatainak a száma, ugyanakkor egyre kevesebb az új megbetegedés - közölte helyi idő szerint hétfőn a limai egészségügyi minisztérium.

A dél-amerikai országban május közepén jelent meg a kór, és július elején követelt először halálos áldozatot.

Azóta több mint 8300 megbetegedést és 143 halálesetet regisztráltak, ebből tízet az elmúlt héten. A halálos áldozatok az előzetesen veszélyeztetettnek ítélt csoportokba tartoztak, vagyis többek között krónikus májgyulladásban, artériás magas vérnyomásban vagy kóros elhízásban szenvedtek.

Egyre csökken ugyanakkor az új megbetegedések száma. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint szeptember utolsó hetében mindössze 201 új fertőzést jegyeztek föl, míg a megelőző héten még több mint 600-at. A fertőzés terjedése augusztus óta lassulni látszik Peruban, nyilvánvalóan azzal összefüggésben, hogy a déli féltekén beköszöntött a tavasz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25