Akár négyezren lehetnek a romok alatt
További Külföld cikkek
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
- Izland elnöke bemutatta a csak női vezetőkből álló új kormányt
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
Akár négyezer ember is lehet még a romok alatt az indonéziai Szumátra szigetén a három nappal ezelőtti pusztító földrengés következtében, közölte az ENSZ egy segélyügyi illetékese szombaton az indonéz fővárosban. El-Musztafa Binlámli, a világszervezetnek a segélyek koordinálásáért felelős tisztségviselője hozzátette, hogy a túlélők a tapasztalatok szerint legfeljebb öt napot képesek kibírni a romok alatt.
A helyi hatóságok pénteken még azt mondták, hogy háromezren lehetnek a romok alatt a nyugat-szumátrai Padangban, ahol a Richter-skála szerint 7,6-os erejű szerdai földrengés legkevesebb félezer épületet rombolt le. A legutolsó adatok szerint ezren haltak meg, 2400 sérültet kórházban ápolnak.
Több szállodánál is lehetnek még túlélők
A vöröskereszt egyik vezetője szerint a leomlott padangi épületek között van hat szálloda is, ahol több száz ember lehet betemetve. A szállodáknál mintegy kétszáz munkás, köztük számos önkéntes próbálta elhordani a romokat a nagy hőségben.
A mentőegységek az egyik szálloda romjai alól zajokat hallottak, a feltételezésük szerint többen is életben lehetnek az egyik konferenciateremben. Helyszíni beszámolók szerint kétségbeesett versenyfutás zajlik az idővel az Ambacang Hotelnél is, ahol száz áldozat is lehet az egykor háromszintes épület romjai alatt. A mentőmunkások itt is túlélők hangját hallották még 48 órával a katasztrófa után.
Hiányoznak a munkagépek
Péntek délután kimentettek egy könnyebb sérüléseket szenvedő diákot és tanárt egy iskola maradványai közül. Folyamatosan csökken azonban az esélye, hogy újabb túlélőt találjanak.
A szükséges munkagépek hiányában különösenlassan halad a mentés. A mentőknek nincs markológépük, se az acélszerkezetek átvágására alkalmas berendezésük, mondta el a vöröskereszt egyik vezetője, Febi Dwirahmadi. Szerinte hiány van olyan kiképzett kutyákból is, akik felfedeznék a romok alatt rekedt túlélőket.
Elindult a magyar mentőcsapat
Az egészségügyi tárca illetékese péntek reggel hangsúlyozta, hogy Indonéziának szüksége van a külföldi segítségre. Japán, Ausztrália és Oroszország mellett Svájc, az Egyesült Államok, Szingapúr is mentőcsoportokat, kutató kutyákat, polgári védelmi szakembereket, orvosokat küldött. Péntek délelőtt Budapestről egy 12 fős magyar mentőcsapat, illetve a Baptista Szeretetszolgálat 15 fős csoportja is elindult Indonéziába.
Robert Zoellick, a Világbank elnöke segítséget ígért a napokban természeti katasztrófák - földrengések, szökőárak - sújtotta délkelet-ázsiai és csendes-óceáni területeknek. Barack Obama amerika elnök, aki gyerekkora egy részét Indonéziában töltötte, személyesen is támogatást ígért az újjáépítési erőfeszítésekhez.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.