Megfenyegették a guineai tüntetésről tudósító újságírókat

2009.10.02. 22:28
Halálosan megfenyegettek több külföldi újságírót, akik a hét elején jelen voltak a Guinea fővárosában erővel elfojtott tüntetésen, írja a Le Monde.

Halálosan megfenyegették a nyugat-afrikai Guinea fővárosában a hét elején vérbe fojtott ellenzéki tüntetésről tudósító újságírókat, írta péntek délután megjelent számában a Le Monde francia napilap.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi jogvédő szervezetre hivatkozva a lap név szerint említi Mouchtar Baht, az AFP francia hírügynökség és a Radio France Internationale (RFI) rádióadó conakry-i tudósítóját, valamint Amadou Diallót, a BBC munkatársát. Mindkét újságírót megverték a hétfői tüntetésen, azóta pedig bujkálnak, mert a katonai junta keresi őket.

Az állítólag megfenyegetett újságírók arról számoltak be, hogy egy helyi jogvédő szervezet szerint összesen 157 embert öltek meg hétfőn Conakryban. Egy rendezvényen 50 ezer tüntető tiltakozott amiért a junta vezetője indulni akar a januári elnökválasztáson. A katonák először gumibotokkal és könnygázzal léptek fel a tüntetők ellen, később az elnöki gárda vörös sapkásai a tömegbe lőttek.

Az RSF határozottan elítélte, hogy a vérengzésért felelőssé tett guineai katonák hajtóvadászatot indítottak a kegyetlenségek szemtanúi ellen. A szervezet közleményében arra is emlékeztetett, hogy a mészárláson jelenlévő két újságíró saját szemével látta a holttesteket.

A katonák fegyverrel fenyegették meg őket, és megtiltották, hogy beszéljenek a látottakról, majd elvették tőlük pénzüket és mobiltelefonjaikat. A felszereléseiket ezután részeg katonák megsemmisítették, de egy felettesük felismerte az újságírókat, és parancsot adott az elengedésükre.