Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Obama elbukta első választási tesztjét

2009.11.04. 06:33
Két államban tartottak kormányzóválasztást, mindkettőben 12 év után diadalmaskodtak a republikánusok, akik viszont elveszíthetnek egy kongresszusi körzetet, ahol 1872 óta egyeduralkodók. New Yorkban újra Bloomberg a polgármester, Atlantában 1972 óta először fehér polgármestet választhatnak.

Túl nagy jelentőséget ugyan nem kell tulajdonítani nekik, de a New Jersey-i és a virginiai kormányzóválasztás sajátos időpontja miatt mindig is az amerikai elnökök első választási tesztjének számított - mivel csupán egy évvel követik az elnökválasztást, nem páros évben tartott választások, mint a többi. Idén annyival jelentősebbnek tűntek, hogy Virginiában Obama tavaly nyerni tudott, 1964 óta elsőként a demokrata jelöltek közül. Most viszont a demokraták mindkét államot elbukták.

Virginiában 12 év után nyert újra republikánus, a párt konzervatív szárnyához tartozó Bob McDonnell - aki korábban volt már igazságügyi miniszter az államban, ami az Egyesült Államokban tagállami szinten választott tisztség. New Jerseyben a volt szövetségi ügyész, Chris Christie nyert. Az állam 12 éve a demokratáké volt, a multimilliomos Jon Corzine kormányzó 1993 óta az első, aki nem tudott ismételni. A két verseny közül New Jersey volt a szorosabb, itt a republikánus jelölt dolgát egy független kihívó is nehezítette, aki inkább tőle vitt el szavazatokat.

*A demokratákat vigasztalhatja, hogy New York államban a republikánus belháború miatt megszerezhetik a 23. körzet képviselőségét. Ebben a körzetben 1872 óta csak republikánusok nyertek. A választások előtt a republikánusoknál bázisdemokrata forradalom söpörte el a helyi pártvezetés a tagok által túl liberálisnak tartott jelöltjét, aki visszalépett, így a párt hivatalosan a konzervatív párti jelölt mögött sorakozott fel. Ő azonban pár helyi republikánusnak túl jobbos volt, így elegen maradhattak távol, vagy állhattak a demokraták mellé - erre utal legalábbis, hogy az utolsó adatok szerint a demokrata Bill Owens 49. a konuzervatív Douglas L. Hoffman 45 százalékon állt.

Polgármester-választásokat is tartottak, New Yorkban biztosan választották meg harmadszorra is a multimilliárdos Michael Bloomberget.

Érdekes választási verseny volt Atlantában, ahol 1972 óta először választhatnak fehér polgármestert. Magyar idő szerint reggel fél hétkor a verseny még túl szorosnak bizonyult ahhoz, hogy eredményt hirdessenek. A részeredmények szerint a fehér jelölt, Mary Norwood vezet az állami szenátor Kasim Reed és a városi tanácselnök Lisa Borders előtt. A két fekete jelölt között 2:1 arányban Reed javára oszlottak meg a szavazatok. Nordwood valószínűleg nem szerzi meg az első körös győzelemhez szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot, de neki már a második fordulóba jutás is győzelemmel ér fel, mert a fekete választók hagyományosan abban már nem vesznek részt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!