Hortenzia, Gergő
-1 °C
8 °C

Újrakezdték, de rögtön elnapolták Berlusconi perét

2009.11.16. 16:08

Hétfőn újrakezdték, majd azonnal elnapolták januárra Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök perét, amelyet adócsalás vádjával indítottak ellene, de egy éve félbeszakadt az azóta megsemmisített mentelmi jogi törvény miatt.

berlusconi

A kormányfőt ügyvédei szerint teljesen leköti a Rómában kezdődött világélelmezési csúcstalálkozó, ezért nem jelent meg a milánói bíróság előtt. Ügyvédjei azt mondták, hogy Berlusconi január 18-ig nem tud rendelkezésre állni a hivatalos elfoglaltságai miatt, de akkor el fog menni a meghallgatásra.

A miniszterelnököt azzal vádolják ebben a perben, hogy médiabirodalma filmforgalmazási jogainak megvásárlásakor adóelkerülés miatt túlszámlázta a vételárakat. Ő tagadja, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget, szerinte politikailag részrehajló bírók hajszát folytatnak ellene.

November 27-én következik a miniszterelnök egy másik elhalasztott perének a felújítása.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?