Gyárfás
16 °C
29 °C

Húsz év börtönt kapott a pedofil mikulás

2009.11.17. 12:39
Elítélték New Jersey-ben a tavaly májusban elfogott Wayne Nelson Corlisst, akit többek között két thai kisfiú molesztálásában talált bűnösnek a bíróság.
miku250

Húsz év börtönt kapott gyermekek megrontásáért Wayne Nelson Corliss, az Egyesült Államok egyik széles körben ismert mikulása, jelentette az Associated Press. Az eredetileg ősz hajú és szakállú, ma már simára borotvált 61 éves férfit a legjobb télapónak kiáltottak ki korábban megjelenése, viselkedése, kedvessége, számos mikulásos közszereplése alapján.

A Casey Wayne művésznéven télapóskodó férfi egy nemzetközi pedofilturizmust szervező hálózat tagja volt, tavaly májusban fogták el a róla interneten közzétett fotók alapján. A férfi a rendőrök, majd a New Jersey-i bíróság előtt is bevallotta, hogy Thaiföldön két kisfiúval - egy 6 és egy 9 évessel - fajtalankodott.

Kiderült az is róla, hogy gyermekpornót tart otthon és terjeszt, továbbá, hogy az interneten mikulásként mutatkozva próbált magához édesgetni gyerekeket, köztük egy 4 éves fiút.

A férfit hétfőn ítélték 19 és fél év börtönre. 27 esztendőt is kaphatott volna, de enyhítő körülményként értékelték, hogy feladott két másik pedofil férfit. Ők azonban csak hat és fél év börtönt kaptak. A szervezet további tagjai után még tart a nyomozás.