Aliz
6 °C
14 °C

Rühellték az amerikaiakat a britek Irakban

2009.11.23. 07:18 Módosítva: 2009-11-23 07:19:47
Meglehetősen ellenséges volt a viszony a brit és az amerikai parancsnokok között Irakban a háború kezdetén.

Ellenséges viszony alakult ki Irakban a háború elején a magas rangú amerikai és brit parancsnokok között, derül ki titkos londoni kormányzati dokumentumokból, amelyeket kiszivárogtattak a Daily Telegraphnak a napilap hétfői száma szerint.

J.K. Tanner ezredes, az iraki brit erők vezérkari főnöke úgy jellemezte amerikai kollégáit, mint "Mars-lakók gyülekezetét", olyan parancsnokokét, "akiktől idegen a párbeszéd". "Annak ellenére, hogy kapcsolatunk mindig különleges volt, úgy gondolom, nem bántak velünk másképp, mint a portugálokkal" - mondta a tábornok a két ország történelmi kapcsolatára utalva.

Tanner főnöke, az iraki brit erők főparancsnoka, Andrew Stewart vezérőrnagy pedig így vallott: "nagyon sok időt kellett azzal töltenie, hogy kikerülje vagy elhárítsa amerikai feletteseinek utasításait".

Állításaik azokban az interjúkban szerepelnek, amelyeket a brit védelmi minisztérium készített velük, miután hazatértek az arab országból a háború első évének letelte után.

Nagy-Britanniában kedden kezd közmeghallgatásokat az iraki háborúba való brit belépést vizsgáló bizottság. A harcban elesett több brit katona hozzátartozója ugyanis azzal vádolja Tony Blair volt miniszterelnököt, hogy törvénytelen háborúba vitte az országot, és becsapta a brit közvéleményt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?