Eladhatóak vagy lebonthatóak a hívek által nem látogatott templomok, de nem alakíthatóak át éjszakai szórakozóhellyé, mint például Magyarországon, közölte csütörtökön a Vatikán kulturális minisztere.
Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke Vatikánvárosban újságíróknak elmondta, tekintettel a hívek számának csökkenésére - amely szerinte Róma központjában is megfigyelhető - a különösebb művészi értéket nem képviselő és csak túl drágán felújítható templomok eladhatóak vagy lebonthatóak.
Ravasi megjegyezte, hogy a Vatikán erre nem adott általános érvényű irányelveket, minden esetben egyedi döntést kell hozni, a templomok sorsáról pedig a nemzeti egyházak püspöki konferenciái hivatottak határozni. Ravasi elismerte, hogy egyes templomok fenntartása túl sokba kerülhet az egyházmegyéknek, mégis a "legnagyobb körültekintésre" intette a szentélyek sorsáról döntő illetékeseket.
A bíboros többek között egy magyarországi templommal példálózott, amelyet elmondása szerint "night-clubbá alakítottak át, az oltáron pedig vetkőzőszámokat mutatnak be".