Árpád
-2 °C
3 °C

Érsekek is eltitkolták a molesztálásokat

2009.11.26. 22:18 Módosítva: 2009-11-26 22:25:46
Négy érsek is az egyház hírnevét tartotta szem előtt, amikor évtizedeken keresztül eltitkolta a papok által elkövetett molesztálásokat. Egy három évi kutatást összegző jelentés a rendőrséget is bírálta, amiért nem figyeltek oda megfelelően az érkezett panaszokra.

A dublini főegyházmegye négy érseke is évtizedeken keresztül elhallgatta az egyházon belüli visszaéléseket, hogy mentse az egyház hírnevét, derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésből. A hétszáz oldalas jelentést készítő bizottság szerint még az 1990-es években is a titoktartás, a botrány elkerülése volt a fő szempont a papok által elkövetett gyermekmolesztálások ügyében.

A vizsgálatban hatvanezer korábban titkos egyházi iratot néztek át, 46 papot és az ellenük gyermekek molesztálása miatt beterjesztett panaszokat vizsgálták.

Az már korábban kiderült, hogy rendszeresen bántalmazták, szexuálisan zaklatták és megalázták a gyerekeket Írországban a katolikus egyház által fenntartott árvaházakban és javítóintézetekben. A jelentésben említett 46 pap közül tizenegyet már el is ítéltek kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával.

A vizsgálóbizottság súlyosan elmarasztalta az ír hatóságokat is, amiért a rendőri vezetők közül sokan a rendőrség hatáskörén kívülinek tekintették az egyházi személyiségeket, és több esetben nyomozás elrendelése helyett az egyházhoz utalták vissza a panaszbejelentéseket. Az ország rendőrkapitány csütörtökön nyilatkozatában elnézést kért a történtek miatt.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?