Fülöp, Evelin
15 °C
26 °C

Obamával is kezet rázott a Fehér Házba beszökő házaspár

2009.11.29. 10:35
Bonyolódik a Fehér Házba beszökő házaspár története. Mint kiderült, a Titkosszolgálat korábbi állításával szemben még Obamával is találkoztak, Michaele Salahi még kezet is rázott az elnökkel. Sőt, már korábban is sikerült a közelébe férkőzniük, beiktatása napján még az elnök golyóálló üvegkalitkájában is jártak.

Bár az amerikai elnök testőrsége, a Titkosszolgálat korábban azt állította, hogy az indiai miniszterelnök tiszteletére a Fehér Házban rendezett vacsorára beszökő házaspár egy pillanatig sem jelentett fenyegetést Barack Obamára, fénykép készült róla, hogy még kezet is fogtak vele, jelentette az AP. A fotót a Fehér Ház hozta nyilvánosságra az állami fogadáson készült képek között.

A kép megjelenése után a Titkosszolgálat elismerte, hogy valójában meg sem kérdezték az illetéktelenül behatoló Michaele és Tareq Salahitól, hogy van-e meghívójuk.

Mark Sullivan, az elnöki testőrség vezetője szerint a Titkosszolgálat "szégyelli magát, és aggódik" a biztonsági előírások ilyen mértékű megsértése miatt. "Folytatjuk a nyomozást, de közben is lépéseket tettünk, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elő".

A Titkosszolgálat egyetlen öröme, hogy a párt legalább a detektoros kapukon át eresztették be a Fehér Házba, azaz fegyvertelenek voltak. A meghívottak listáján nem szerepeltek, mégis bejuthattak a fogadásra, sőt, az elnökkel is találkozhattak.

obama

Az egyelőre nem tisztázott, hogy a pár mondott-e valamit a beengedőknek, amiért azok beengedték őket. Ha hazugság árán jutottak be, az szövetségi bűnténynek számít. Jim Mackin, a Titkosszolgálat szóvivője legutóbbi nyilatkozatában már feljelentést és bűnügyi vizsgálatot emlegetett, erre hivatkozva nem is nyilatkozott bővebben a történtekről.

Salahiék ügyvédje szerint ügyfeleit a Fehér Ház személyzete engedte be, így nem lehetnek vétkesek.

Michaele Salahi egy valóságshow-ban vágyik szerepre, akciója is a publicitást szolgálhatta. A fogadás napján a valóságshow produkciós cége forgatott is vele, nekik azt állította, hogy meghívása van a fogadásra.

Salahiék egyébként már korábban is közel férkőztek Obamához. A beiktatása napján közös fotón szerepelnek az elnökkel és a zenekarral, amelyik az eskütétel után játszott, Facebook-profiljukban pedig egy olyan kép is van róluk, ami az elnököt védő golyóálló üvegkalitkában készült, valószínűleg pár órával az eskütétel előtt.