A katalánok a függetlenségre szavaztak

Nem hivatalos népszavazáson a katalánok 95 százaléka nyilvánította ki, hogy független államban szeretne élni. Igaz, az elszakadást ellenzők otthon maradtak.

Katalónia függetlenségét támogatta a szavazók túlnyomó többsége az észak-spanyolországi régióban vasárnap megrendezett jelképes - nem kötelező érvényű - népszavazáson.

A szavazók 95 százaléka egyetértett azzal, hogy Katalónia "demokratikus, szociális, független jogállam" legyen - közölték a népszavazást kezdeményező, függetlenségpárti magánszervezetek.

A részvételi arány ugyanakkor elmaradt az előzetes várakozásoktól, mindössze 30 százalékos volt. Az eredeti cél az volt, hogy a 700 ezer szavazásra jogosult katalán legalább 40 százalékát mozgósítsák a 166 érintett településen. Az El País című spanyol napilap szerint viszont magasnak tekinthető a részvételi arány ahhoz képest, hogy a közvélemény-kutatások szerint csak a katalánok 20 százaléka függetlenségpárti.

Figyelmeztetésnek szánták

Az informális népszavazás kezdeményezői azt akarták elérni, hogy társadalmi vita induljon a Spanyolország és Katalónia közötti kapcsolatokról, illetve figyelmeztetésnek is szánták Madridnak.

A spanyol kormány nem ismeri el a népszavazást, arra hivatkozva, hogy az alkotmány szerint hivatalosan csak Madrid írhat ki referendumot. A szavazás lebonyolításában a katalán helyhatóságok nem is vettek részt: a szavazóhelyiségeket nem az egyes települések városházáin rendezték be, hanem szakszervezeti székházakban vagy egyházi épületekben.

A 2006-ban Madrid által is elfogadott autonóm státusra hivatkozva Katalónia nemzetként definiálja magát. A katalán nyelvet a Franco-diktatúra (1939-75) alatt elnyomták. A spanyolra hasonlító nyelvet Katalónián kívül a szomszédos Valencia régióban, a Baleár-szigeteken, valamint a Pireneusokban fekvő törpeállam, Andorra területén is beszélik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59