Josipovic 18 százalékkal vezet a horvát elnökválasztáson
További Külföld cikkek
- Legalább 18-an meghaltak egy Libanont ért izraeli csapásban
- A szerb miniszterelnökkel is tárgyalt Berlinben Orbán Viktor
- A Külügyminisztérium szerint Magyarország béketámogatást valósít meg Afrikában
- Orbán Viktor a berlini csúcstalálkozójának programját ismertette
- Megosztott közgazdaság-tudományi Nobel-emlékdíjat adott át hétfőn a Svéd Tudományos Akadémia
A HRT közszolgálati televízió honlapján is ismertetett, tízezer választó megkérdezésén alapuló felmérés szerint Josipovic a leadott voksok 32,7 százalékát, a populizmussal vádolt, befolyásos Bandic pedig a 14,1 százalékát szerezte meg, jelentette a Nova TV.
A kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje, Andrija Hebrang volt egészségügyi miniszter a Puls intézet által készített exit poll szerint a harmadik helyen futott be, a voksok 12,1 százalékával.
A kormánypárt jelöltjének rossz szereplését a korábbi felmérések már előre vetítették; Hebrang népszerűtlensége tükrözi az általános elégedetlenséget a kormány teljesítményével, a nagy - novemberben 16,1 százalékos - munkanélküliséggel és az alacsony életszínvonallal.
Az első hivatalos részeredményeket várhatóan éjfél körül hozzák nyilvánosságra. Amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, a horvát alkotmány értelmében második fordulót kell tartani, amelyet várhatóan január 10-re írnak ki.
Josipovic és Bandic egyaránt támogatja Horvátország európai uniós csatlakozását, amely Zágráb reménye szerint 2012-ben valóra is válik.
A választás előtt
Az urnák elé 4,4 millió választópolgár járulhat, köztük mintegy 400 ezer külföldön - például Boszniában - élő, horvát állampolgársággal és szavazati joggal rendelkező horvát.
A voksolást megelőző közvélemény-kutatások az ellenzéki szociáldemokraták jelöltjét, Ivo Josipovic 52 éves jogászprofesszort, zeneszerzőt mutatták a legesélyesebbnek, bár valószínűleg nem arat első fordulós győzelmet. A politikában újoncnak számító, karizma nélküli professzor legnagyobb riválisa Zágráb populizmussal vádolt, befolyásos polgármestere, Milan Bandic - akit nemrég zártak ki a Horvátországi Szociáldemokrata Pártból (SDP) -, illetve Nadan Vidosevic dúsgazdag üzletember, a kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egykori tagja.
Az amúgy színtelen választási kampány középpontjában a recesszió sújtotta horvát gazdaság talpra állítása és a korrupció elleni küzdelem szerepelt, ez utóbbit Brüsszel kulcsfontosságú feltételül szabta ahhoz, hogy Horvátország jövőre - mint szeretné - lezárhassa csatlakozási tárgyalásait és 2011-2012 körül tagja lehessen az uniónak. A Jadranka Kosor vezette horvát kormány fokozta is korrupcióellenes erőfeszítéseit, jelenleg több állami vállalat magas rangú vezetője ellen vizsgálat folyik.
Stjepan Mesic távozó államfő 2000 óta vezeti az 1991-ben függetlenné vált egykori jugoszláv tagköztársaságot, amely idén áprilisban csatlakozott a NATO-hoz.
A horvát alkotmány értelmében az elnök legfeljebb kétszer választható meg, öt-öt éves mandátumra. Horvátországban a kormány és a parlament a fő döntéshozó szerv, de az elnök beleszólhat a külpolitikai irányvonal alakításába, és általában nagy erkölcsi tekintéllyel bír.