Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Szökőár zúdult a Salamon-szigetekre

2010.01.04. 16:33 Módosítva: 2010-01-04 17:02:32
Tengeri szökőár zúdult hétfőn a Salamon-szigetekre, a cunami legalább egy falut elöntött, de az első jelentések szerint csak anyagi károkat okozott, senki sem szenvedett komolyabb sérülést.

A természeti csapást a tenger mélyén kipattant földrengés keltette. A Csendes-óceán déli részét vasárnap óta erős földrengések egész sora rázta meg; hétfőn három jelentősebb rengés is kipattant, közülük egynek az erőssége elérte a Richter-skála szerinti 7,2-es fokozatot. A rengés epicentruma Gizo szigettől 88 kilométerre dél-délkeletre, fészke pedig 10 kilométer mélységben volt.

Loti Yates katasztrófavédelmi tisztségviselő a rendőrségtől kapott tájékoztatásra hivatkozva elmondta, hogy a tengeri szökőár elöntötte a Rendova szigetén fekvő Baniata falut. A 3600 lelkes településre két-három méter magas vízfal zúdult. A földrengés és a cunami az eddigi adatok szerint összesen 16 házat tett tönkre, 32 másikat pedig megrongált.

Turistákat is ki kellett menteni

Ez feltehetően még nem a végleges veszteségmérleg. Yates megjegyezte: meg nem erősített információk szerint több száz épület is megrongálódhatott, két-három másik faluban pedig még rosszabb lehet a helyzet.

A lakatlan, ökoturisták által látogatott Tetepare szigetéről tíz külföldi turistát - négy németet, négy britet és két új-zélandit - kimenekítettek, meg nem erősített információk szerint ketten közülük megsérültek. Yates szerint más sérültekről egyelőre nem tudni.

A Salamon-szigetek - és Peru, amelyet szintén erős földrengés rázott meg - a Csendes-óceánt körbefogó "tűzgyűrűn" fekszik, ahol a tektonikus lemezek ütközése gyakran szeizmikus és vulkanikus tevékenységgel párosul.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?