Jácint
16 °C
31 °C

Vádemelés a dél-egyiptomi gyilkosságok után

2010.01.09. 19:28
Vádat emeltek szombaton Egyiptomban az ellen a három ember ellen, akiket hat kopt lelövése után tartóztattak le a héten az ország déli részében. Kairóban eközben több száz ember gyűlt össze, hogy tiltakozzon a vallási közösségek közötti erőszak, illetve a hatóságok fellépése ellen.

Felfegyverzett, autón közlekedő férfiak szerda este, a kopt ortodox keresztények karácsonyán templomból távozó kopt híveket, illetve járókelőket lőttek le egy felső- (dél-) egyiptomi településen, Kena kormányzóságban. A merényletben hatan meghaltak.

Az észak-kenai ügyészség szombaton vádat emelt az előző nap elfogott három férfi ellen, mégpedig előre megfontolt emberölésért, mások veszélyeztetéséért, köz- és magántulajdon megrongálásért, s 15 napra elrendelte az előállítottak fogva tartását, a vizsgálat lefolytatása érdekében.

A gyilkosság színhelyén, az ország egyik legszegényebb városának számító Nagaa Hammádiban a koptok tudni vélik, kik a tettesek, de úgy látják, hogy védelmezik őket, ellentétben a keresztény kisebbséggel. A két közösség közötti viszály állítólagos - nemigen kideríthető - több hónapos múltra visszanyúló kiindulópontja az, hogy egy kopt fiatalember megerőszakolt egy muszlim lányt. A lövöldözés óta kölcsönösek és rendszeresek a bolt- és lakásgyújtogatások.

Kairó központjában szombaton mintegy hatszázan - művészek, oktatók, nem kormányzati szervek képviselői, diákok - gyűltek össze a főügyészség előtt, hogy az erőszakcselekmények ellen tiltakozzanak. Többen transzparenst emeltek a magasba, amely a "hatóságok megdöbbentő hallgatását" ostorozta. Juszri Naszrallah filmrendező szerint "ami történt, nem egyszerű bűncselekmény, hanem nemzeti árulás, ami nemcsak a muzulmánok és keresztények kapcsolatát fenyegeti, de egész Egyiptomot". "A többség felelős a kisebbség biztonságáért" - mondta Emád Atíja, a Vallásközösségek Közötti Erőszak Elleni Harc Országos Bizottságának embere.

Koptok, muszlimok, a Kefája ellenzéki csoport tagjai panaszt tettek az ügyészségen a biztonsági szolgálat ellen, mert képtelennek bizonyult az egyházi épületek megvédelmezésére.

A koptok, azaz egyiptomi keresztények a mintegy 80 milliós ország lakosságának nagyjából tíz százalékát teszik ki. Immár húsz éve folyamatosan hátrányos megkülönböztetésre panaszkodnak.