Jenő
-3 °C
6 °C

Che Guevarát Csehszlovákiában kezelték

2010.01.22. 21:32
A kommunista Csehszlovákiában bujkált néhány hónapig a kubai forradalom egykori vezéralakja, Che Guevara - írta pénteki számában a Dnes című napilap, amely szerint Guevara hamis személyazonossággal töltött az országban öt hónapot 1966-ban.

A lap szerint Guevarát a csehszlovák titkosszolgálat bújtatta el a Prága közelében fekvő Ladvi faluban, amíg az egykori forradalmár a Kongóban kiújult gyerekkori asztmáját kezeltette. A napilap kutatásai szerint a hosszú hajáról és szakálláról ismert Che simára borotvált arccal és rövidre nyírt frizurával járt-kelt a faluban 1966 márciusa és júliusa között. Vele volt ráadásul német barátnője, Tamara Bunke és számos barátja is.

Jiri Cesal, a szomszédos Kamenice falu polgármester-helyettese azt is felidézte a lapnak, hogy a helyiek emlékeznek a kubaiakra. Ulies Estrada, Che egyik barátja pedig úgy nyilatkozott a Dnesnek, hogy a forradalmár unalmasnak, szürkének, élettelennek találta a környéket, és a szocializmus csődjének nevezte azt.

Az Argentínában született Guevara végül 1966. július 19-én hagyta el az országot, uruguay-i útlevéllel, Ramon Benitez álnéven, hogy Moszkva érintésével visszatérje Havannába. Később forradalmat próbált szervezni Bolíviában, ám 1967 októberében a bolíviai elnök utasítására kivégezték.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?