Móric
14 °C
17 °C

A moszkvai polgármester megint beszólt a melegeknek

2010.01.25. 17:53
Fogyatékosoknak nevezte a melegeket a moszkvai polgármester, és azt mondta, a törvény minden erejével fel kell lépni ellenük. Luzskov szokásához híven megjegyezte azt is, hogy természetesen mindenkinek jogában áll úgy élni, ahogyan akar, de a homoszexualitást nem engedi Moszkvában nyíltan propagálni. Jogvédők május végére szervezik a moszkvai melegfelvonulást. A rendezvényt a hatóságok még soha nem engedélyezték.

Moszkvában ezentúl sem lesz melegfelvonulás, jelentette ki hétfőn Jurij Luzskov, az orosz főváros polgármestere. "A társadalmi fogyatékosságok kapcsán már rég nem az emberi jogokról kellene vitatkozni, hanem a törvény minden erejével fel kell lépni ellenük. Nem liberális cukorra, hanem társadalmi korbácsra, vagy hasonlóra van szükség"  -  mondta hétfőn egy irodalmi rendezvényen.

A fogyatékosságok között a kábítószerezést, az idegengyűlöletet, a nemzetiségek elleni uszítást, és „az egyneműek közötti úgynevezett szerelem leplezetlen propagandáját" említette.

Luzskov általában mindehhez hozzá szokta tenni, hogy természetesen mindenkinek jogában áll úgy élni, ahogyan akar, de a homoszexualitást nem engedi Moszkvában nyíltan propagálni.

Az orosz jogvédők nevében azonnal reagált Ljudmila Alekszejeva, a Moszkvai Helsinki Csoport elnöke, aki hangsúlyozta: a szexuális kisebbségeknek minden joguk megvan ahhoz, hogy felvonuljanak Moszkvában, amint a jogvédőknek is jogukban áll gyűléseket tartani, ezt az alkotmány 31. cikkelye rögzíti. A rendezvény ellen fellépő hatalom arra hivatkozik, hogy a társadalom nem fogadja el a másságot.

"A hatalom gyakran játszik az állampolgárok előítéleteinek húrjain, kihasználja a tömegek tudatlanságát. Ami a hatalmat illeti, ez a XXI. században megengedhetetlen, az embereket pedig fel kell világosítani" - mondta.

A melegek ezúttal május 29-én szándékoznak felvonulni az orosz fővárosban. Ezt Nyikolaj Alekszejev, az eddig nem engedélyezett parádék fő szervezője jelentette be korábban.

Az orosz melegek 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben kértek engedélyt a felvonulásra, de azt egyszer sem kapták meg. Tavaly mégis megpróbáltak demonstrálni, de mindenkit, akit a hatóságok gyanúsnak ítéltek, előállítottak.

Alekszejev hozzátette, az európai emberi jogi bíróság az orosz szexuális kisebbségek által benyújtott keresetek kapcsán február 20-ig hosszabbította meg a hatósági álláspont indoklására megszabott határidőt. Luzskov újabb megjegyzéseire reagálva kijelentette, a meleg közösség nem szándékozik elállni a május végi felvonulásra vonatkozó terveitől.