Jácint
16 °C
31 °C

Harmadik éve Karlovac foglya a sörgyár magyar igazgatója

2010.01.28. 12:03 Módosítva: 2010-01-28 12:03:19
Egy karlovaci nyugdíjas a gyanú szerint a helyi sörgyárból szivárgó gáz miatt vesztette életét három évvel ezelőtt. A sörgyár magyar műszaki igazgatója azóta nem hagyhatja el a várost, útlevelét elkobozták, ellopott személyije pótlására nincs lehetőség. Ligeti Gábor kálváriája három év után márciusra talán véget ér.

Míg Radimir Čačić, a Horvát Néppárt két halálos áldozatot követelő közúti balesetet okozó elnökét a magyar hatóságok minden gond nélkül elengedték, és szabadlábon, saját hazájából védekezhet, egy Horvátországban hasonló helyzetbe került magyar állampolgár harmadik éve nem hagyhatja el az országot, de még csak lakóhelyét, Karlovacot sem.

Ligeti Gábort, a Karlovačka Pivovara, azaz a karlovaci sörgyár műszaki igazgatóját 2007. március 8-án vette az őrizetbe a horvát rendőrség,12 nappal azután, hogy egy helyi nyugdíjast eszméletlenül találtak a városon átfolyó Grabica patak mellett. A hatóságok feltételezése szerint az eszméletvesztést a környező légkör magas széndioxid tartalma okozta, amelynek a forrása a sörgyár lehetett.

A korabeli horvát sajtóbeszámolók szerint - a sajtó egy ideig intenzíven foglalkozott a témával, de az elmúlt hónapok korrupciós ügyei mostanra teljesen háttérbe szorították az ügyet - Ligetit és négy kollégáját bilincsben vezették el. Ezt érdeklődésünkre Ligeti cáfolta. Beszámolója szerint a rendőrök kifejezetten humánusak voltak, megengedték, hogy hazatelefonáljon feleségének, sőt, amíg a vizsgálóbíróra vártak, még italról és ételről is gondoskodtak.

A bíró is méltányos volt, az ügyész kérése ellenére nem helyezte előzetes letartóztatásba, de lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, és elkobozta az útlevelét. Így Ligeti lassan három éve nem hagyhatja el Horvátországot. Ugyan ehhez egy személyi igazolvány is elég lenne, de azt pont őrizetbe vétele napján lopták el irodájából, pótlására pedig csak akkor lenne lehetősége, ha letartóztatásban lenne, vagy zárt intézetben - minden egyéb esetben csak Magyarországon intézkedhet pótlásáról.

Magyarország és Horvátország között van jogsegélyegyezmény - ezért is térhetett haza Čačić -, de a horvát legfelsőbb bíróság két, nagy nyilvánosságot kapott ügy rossz tapasztalataira tekintettel a külföldi állampolgárok esetén kötelezővé tette az útlevél elkobzását. Két elítélt, a korrupció miatt 9 év börtönre ítélt rijekai orvos, Ognjen Šimić és a háborús bűnök miatt 10 év börtönre ítélt Branimir Glavaš - a Bolíviában agyonlőtt Eduardo Rózsa-Flores Glavaš körzetében harcolt Horvátországban, nagy barátok voltak - az ítéletek után Boszniába szöktek, kihasználva, hogy bosnyák állampolgárok is, így Bosznia nem fogja őket kiadni Horvátországnak. Ezért a horvát bíróságok, tekintet nélkül arra, hogy egyébként a vádlott országával van-e kiadatási szerződése Horvátországnak, kötelesek elkobozni az útlevelet.

Ligeti ellen az ügyészség már 2007-ben vádat emelt, tárgyalása az év decemberében kezdődött. Azóta az ügyészség már kétszer is élt azzal a Horvátországban törvény adta lehetőségével, hogy teljes egészében új vádiratot nyújtson be. 2009. december 21-én végül a bíró lezárta a bizonyítási eljárást, így várhatóan még márciusig ítélet születik. És így ha felmentik, akkor Ligeti, három évvel őrizetbe vétele után elhagyhatja Horvátországot.