Vanda, Paula
-2 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Obama a Fehér Házban fogadja a dalai lámát

2010.02.05. 06:56
Tavaly nem fogadta, az idén találkozna a dalai lámával Barack Obama. Kína azonnal tiltakozott a tibeti vezető washingtoni látogatása ellen.

Az elnöki hivatalban fogadja februárban a dalai lámát Barack Obama, jelentette be a Fehér Ház szóvivője, Robert Gibbs. A bejelentés nyílván rontani fogja a kínai-amerikai kapcsolatokat, hiszen Peking a héten már jelezte, ellenzi az amerikai elnök és a tibeti vezető találkozóját.

Barack Obama tavaly sokak rosszallását váltotta ki azzal, hogy még magánjellegű találkozón sem fogadta a tibeti vezetőt - akkor pont a kínai-amerikai kapcsolatokra tekintettel döntött így. Hogy idén miért változott meg a véleménye, arról nem szólnak a beszámolók.

A Fehér Ház hivatalosan azzal indokolta a dalai láma fogadását, hogy a Nobel-békedíjas politikus nemzetközileg elismert vallási és kulturális vezető, és az elnök e minőségében találkozik vele.

Kína azonnal reagált a bejelentésre. A találkozó lemondását követelték, hogy "el lehessen kerülni a negatív hatást, amit a kínai-amerikai kapcsolatokra gyakorolna".

A találkozó pontos időpontjáról a Fehér Ház nem tett említést. A dalai láma munkatársai közlése szerint február 17-18-án utazik az Egyesült Államokba.