Károly, Karola
-4 °C
2 °C

Fizetett egy pedofil áldozatnak az ír katolikus egyház

2010.03.18. 16:46
Egy írországi pedofil pap sorozatban erőszakolt meg egy kislányt még 1979-ben, majd amikor az ügy kiderült, elöljáróival együtt pénzt adtak az áldozatnak, hogy ne beszéljen a szexuális támadásokról.

Fizetett egy kislány korában pap által megrontott nő hallgatásáért az ír katolikus egyház, közölte csütörtöki számában a Belfast Telegraph. A kislányon 1979-ben, még nyolcéves korában tett erőszakot egy katolikus pap. A tíz éven át tartó szexuális visszaélést elismerve a derry-i főegyházmegye 2000-ben egy peren kívüli megállapodás keretében 12 ezer fontot fizetett ki az áldozatnak.

A belfasti lap értesülése szerint a kifizetés feltétele az volt, hogy a nő és családja titokban tartja az ügyletet. A megállapodást az ír katolikus egyház részéről Derry püspökét, Seamus Hegartyt és Edward Daly püspököt képviselő ügyvédek kötötték meg. A pedofil pap egy kézzel írt levélben kért bocsánatot az áldozat családjától - mint írta -"bármilyen fájdalomért, amit önöknek helytelen gesztussal vagy a vonzalom félreértett jeleivel okoztam."

A Belfast Telegraphnak nyilatkozó nő szerint "a megállapodás semmit nem jelentett", és a pap bocsánatkérő levele "nem volt őszinte."

A pedofil papot a mit sem sejtő szülők hívták meg a családi házba. A lelkipásztor a megrontás után azzal fenyegette meg a lányt, hogy isten megbünteti, ha bárkinek is beszámol sérelméről. A lány a szexuális visszaélések sorozatát a 18. születésnapján fedte fel szüleinek. A család ezután a derry-i püspökséghez fordult, ahol Seamus Hegarty "egyáltalán nem volt megértő".

"Csak bámult rám mereven és összevont szemöldökkel azt mondta, hogy a pap súlyos beteg, mintha együttérzést kellett volna éreznem iránta" - idézte fel a család és püspök között lezajlott találkozót az áldozat apja. A család szerint a pedofil papot Derryn belül egy másik parókiára helyezték át, ahol szintén alkalma volt lányokkal kapcsolatba kerülni.

Az ír katolikus egyház feje, Sean Brady bíboros szerdán bocsánatot kért amiatt, hogy részt vállalt egy pedofil ügy eltusolásában. Brady elismerte, hogy részt vett két olyan tárgyaláson, amelyen a Brendan Smyth atya ellen felhozott vádakat vitatták meg. (Smyth börtönben halt meg, miközben a gyermekek ellen 74 esetben elkövetett szexuális támadásért rá kiszabott 12 esztendei börtönbüntetését töltötte.)

A tárgyalásokon két gyermeket arra köteleztek, hogy írjon alá hallgatási fogadalmat a katolikus egyháznak, amelynek értelmében panaszukkal csakis paphoz fordulhat.

Írországban egyre többe követelik Brady bíboros lemondását.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport