32 év után kapták el a gyilkosokat

2010.03.24. 10:17
Csak most kapták el azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 1978-ban megöltek öt tinédzsert New Jersey államban. A gyanúsítottak valószínűleg bosszúból végeztek a tinédzserekkel.

Az 56 éves Lee Evans-t és az 53 éves Philander Hamptont gyújtogatással és gyilkossággal gyanúsítják. A nyomozók szerint az öt tinédzsert annak idején egy elhagyott házba vitték, amit aztán felgyújtottak, ezért nem kerültek elő a holttestek. Az áldozatokat valószínűleg azért ölték meg, hogy megtorolják, amiért marihuánát loptak tőlük.

A fiatalokat utoljára 1978 augusztusában látták élve, holttestük sosem került elő.

"Valószínűleg azt hitték, mindezt már maguk mögött hagyták, de a rejtély végül mégis megoldódott" - mondta Robert Laurino ügyész az újságíróknak kedden, majd megmutatta a két gyanúsított fényképét is, hozzátéve, hogy mindkettőjüket 5 millió dollár óvadék ellenében engedik csak ki.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport