Meggyújtják a Mexikói-öbölben úszó olajfoltot

2010.04.28. 18:21
Az amerikai parti őrség úgy döntött, hogy részben elégeti a Mexikói-öbölben úszó olajfoltot, amely azzal fenyeget, hogy napokon belül eléri Louisiana állam partjait, jelentette a CBS News hírcsatorna.

A víz színén lebegő olajszennyeződés sűrűbb részeit tűzálló terelőkkel körbezárják, majd meggyújtják. Arról nincs információ, hogy mekkora felületet lobbantanak lángra, és hogy a tüzek a partoktól milyen messze lesznek. A cél az, hogy minél kevesebb olajszennyeződés érhesse el a partot.

Az NPR közszolgálati rádió jelentése szerint több mint 5000 hordó (795 ezer liter) nyersolaj ömlött a tengerbe azóta, hogy a British Petroleum (BP) brit olajcég Deepwater Horizon nevű kitermelő platformja felrobbant, kigyulladt, majd múlt csütörtökön elsüllyedt.

oil

Az utóbbi napokban negyvenkilenc tisztító és egyéb hajó dolgozott a térségben azon, hogy megszüntessék, "lefölözzék" a szennyeződést. Eközben a tengerfenéken, mintegy 1500 méteres mélységben robothajókkal igyekeznek elzárni az olajkút biztonsági szelepét. Ez a művelet egyelőre nem járt sikerrel.

Csökkentenék a nyomást

A BP kedden közölte: csütörtökig újabb kút fúrásába kezd az olaj útjának elterelésére, az olajnyomás csökkentésére. A cég szóvivője elmondta, hogy ez a százmillió dolláros művelet - amelyet egy közeli platformról végeznek el - akár három hónapot is igénybe vehet. Szakértők elmondták: ha a szivárgást nem sikerül megszüntetni, az újabb kút fúrásáig akár 4,2 millió gallon (16 millió liter) nyersolaj ömölhet a Mexikó-öböl vizébe.

Szerdai jelentések szerint az észak felé sodródó olajfolt már 30 kilométerre megközelítette a louisianai partvonalat. A szennyeződés kiterjedéséről eltérő adatok láttak napvilágot, az NPR 128 kilométer hosszú és 64 kilométer széles foltot emleget.

Charlie Henry amerikai olajipari szakértő elmondta: az olaj elégetése sűrű fekete füsttel jár. Az olaj 95-98 százaléka széndioxiddá és vízzé válik, de nagy mennyiségű füst és korom keletkezik.

Louisiana, Alabama, Mississippi és  Florida szövetségi állam hatóságai közben igyekeznek felkészülni a legrosszabbra: több százezer liter nyersolaj szennyezheti be a partokat. Ha a BP mentőegységei és a szövetségi hatóságok nem tudják megakadályozni a folt terjedését, a szennyeződés már a hét végén elérheti a partokat.

A kormányzót sokkolta

Charlie Crist floridai kormányzó - miután helikopterről szemügyre vette az olajszennyeződést - közölte: ha rajta fog múlni, nem lesznek olajfúró kutak a szövetségi állam partjainál.

A kormányzót állítólag sokkolta az óriási olajszennyeződés. Ijesztőnek mondta az olajfolt kiterjedését, és kijelentette, hogy egy hasonló katasztrófa lenne a legrosszabb, ami Floridát érhetné.

Crist régen, akárcsak a környezetvédők, ellenezte a part menti olajkitermelést, de az utóbbi két évben enyhült az ellenállása. A mostani baleset után viszont közölte: nem lehet kérdéses, hogy a szövetségi állam törvényhozása nem engedélyezheti a tengeri fúrásokat. Korábban azt mondta, ez csak abban az esetben lenne lehetséges, ha a partvonaltól messzire, biztonságosan és tisztán folyhatna az olajkitermelés. Az olajfolt a bizonyíték arra, hogy ez nem lehetséges - szögezte le szerdán.

Új fúrótornyokat építenének

Barack Obama elnök március végén jelentette be a tengeri olaj- és gázfúrások területének kibővítéséről szóló új kormánytervet. Ezzel megváltoztatta azt a csaknem három évtizedes szövetségi politikát, amely tiltotta az Egyesült Államok partjainak nagy részén a fúrásokat. A terv megvalósítása esetén fúrótornyok létesülhetnének az ország atlanti partvidékének déli részén (Florida középvonalától északra), a Mexikói-öböl keleti felében, sőt, Alaszka partjainál is. Obama az ország hatalmas energiaigényével és a munkahelyteremtési szükséglettel indokolta döntését.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport