Szeptembertől hatályos a szlovák jelképtörvény

2010.05.04. 14:59
Ivan Gašparovič szlovák államfő aláírta az állami jelképekről szóló módosított törvényt, amelyet a múlt héten fogadott el a pozsonyi parlament.

A jogszabályba a kormányfő javaslatára beépítették a sokat vitatott, de a parlament által végül elutasított hazafiassági törvény több elemét is. A törvény, amelyet csak a koalíciós képviselők szavaztak meg az ellenzék bojkottja mellett, szeptember elsején lép hatályba.

Az állami jelképekről szóló törvény módosítását Robert Fico kormányfő javasolta, és a múlt kedden a parlament gyorsított eljárásban tárgyalta meg és hozott döntést róla. A módosított törvény értelmében az állami, az egyházi és a magániskolákban a megfelelő helyen elhelyezik az állami zászlót, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét. A hazafiassági törvény csak az állami iskolákra vonatkozott volna, de a jelképeket minden osztályban el kellett volna helyezni.

Nem lesz minden héten himnusz

A jogszabálynak megfelelően az állami zászlót és az alkotmány bevezetőjét azokban a helyiségekben is el kell helyezni, ahol a különböző szintű önkormányzatok üléseznek. A himnuszt a Szlovák Nemzeti Tanács (a parlament), a kormány és az önkormányzati képviselőtestületek ülése előtt el kell majd játszani. Az iskolákban a tanév kezdetén és a tanév végén hangzik majd fel a himnusz. A hazafiassági törvény szerint minden hét elején el kellett volna játszani.

A hazafiassági törvénytől eltérően a jelképekről szóló módosított jogszabály az állami alkalmazottakat nem kötelezi hűségeskü tételére új munkahelyük elfoglalásakor. A himnuszt sem kell eljátszani minden sportesemény, csak a fontosak előtt. A közszolgálati televízióban és rádióban éjfél körül kell eljátszani a himnuszt.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) az állami jelképekről szóló törvény módosító javaslatát nyilatkozatában a hazafiassági jogszabály "szemfényvesztő másolatának" minősítette. Az MKP a kormánypártok e témában folyó versengését nevetségesnek, a XXI. század Európájához méltatlannak tartja. A törvénymódosítás előkészítetlen és átgondolatlan, az elfogadás módja, a gyorsított eljárás pedig Szlovákia polgáraira nézve sértő.



  • Hírek
  • Hírek