Atommentes övezetet akarnak a Közel-Keleten

2010.05.29. 09:42
Részletes akciótervet fogadott el a nukleáris leszerelés céljával az atomsorompó-szerződés (Nuclear Non-Proliferation Treaty - NPT) 189 tagállama pénteken az egyezmény New York-i utókonferenciájának záró napján. A konszenzussal elfogadott, 28 oldalas zárónyilatkozatban megjelölt lépések között szerepel a Közel-Kelet térségének atomfegyver-mentesítése.

Az NPT utókonferenciáit ötévente rendezik meg, azzal a céllal, hogy a tagállamok felülvizsgálják és kibővítsék az 1970 óta hatályos egyezmény célkitűzéseit. A legutóbbi, 2005-ben tartott értekezleten a résztvevők nem tudtak közös nyilatkozatot elfogadni. Idén nagyban elősegítette az együttműködést, hogy Barack Obama amerikai elnök határozottan kiáll a nukleáris leszerelés mellett.

A május 3-án kezdődött értekezlet résztvevői elhatározták, hogy 2012-ben konferenciát tartanak arról, hogyan lehet a nukleáris és más tömegpusztító fegyverektől mentessé tenni a Közel-Keletet, stabilitást hozva a térségbe. A 2012-es konferenciára Iránt is várja a szervező ENSZ. A célkitűzést - elsősorban arab országok szorgalmazására - eredetileg az 1995-ös felülvizsgálati konferencián fogadták el, de máig nem hajtották végre. Az arab országok ezzel akarják rávenni Izraelt, hogy adja fel máig hivatalosan el nem ismert atomarzenálját.

A megfogalmazott akcióterv értelmében a hivatalosan ismert atomhatalmak - az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína - elkötelezik magukat amellett, hogy felgyorsítják a nukleáris fegyverek számának csökkentését, és 2014-ben, készülve a következő évben esedékes utókonferenciára, beszámolnak az ezen a téren elért előrehaladásukról. A dokumentumban arra is felszólítják az öt országot, hogy katonai doktrínájukban ezentúl kisebb hangsúlyt fektessenek nukleáris ütőerejükre.

Az akcióterv egyértelmű hiányossága, hogy nem ír elő kötelezettségeket azokkal az országokkal szemben, amelyek hivatalosan nem ismerték el, hogy nukleáris fegyver birtokában vannak. A csaknem bizonyosan atomfegyverrel rendelkező India, Észak-Korea, Pakisztán és Izrael, valamint nem részesei az atomsorompó-szerződésnek. Az utókonferencia zárónyilatkozata szerint a tagállamok különösen fontosnak tartják, hogy Izrael is csatlakozzon a szerződéshez. Obama egyetértett a zárónyilatkozattal, de kiemelte, hogy ez utóbbi nem csak Izrael esetében lenne fontos, valamint aggodalmának adott hangot, hogy az Izraelre összpontosuló nyomás oda vezethet, hogy Izrael a későbbiekben még jobban szembe fordulhat az NPT célkitűzéseivel.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön