Franciska, Fanni
-5 °C
7 °C

Véres harcok nehezítik a darfúri konfliktus lezárását

2010.06.07. 17:47

Közel hatszáz ember halt meg a lázadók és a kormányerők összecsapásaiban, valamint törzsi viszályokban májusban a polgárháború sújtotta nyugat-szudáni Dárfúr tartományban, derül ki egy hétfőn ismertetett ENSZ-jelentésből. Ez volt a legvéresebb hónap Dárfúrban azóta, hogy 2008 januárjában a térségbe vezényelték az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó erőit (MINUAD).

A békefenntartók úgy tapasztalták, 2010 eleje óta megszaporodtak az erőszakos cselekmények Dárfúrban. Májusig ezt a rivális törzsek gyakoribb összecsapásai magyarázták, a májusi kiugró adat azonban a lázadók és a kormányerők harcainak következménye: az év  ötödik hónapjában 440-en haltak meg ez utóbbi összetűzésekben, míg a törzsi viszályok 126 halálos áldozatot követeltek.

Ugyan a szudáni kormány februárban Katarban olyan megállapodást írt alá a legnagyobb szudáni lázadószervezettel, az Igazságosság és Egyenlőség Mozgalmával (JEM), amely a tervek szerint elvezetett volna a végleges békeszerződéshez, a felek nem tudták véglegesíteni a tűzszüneti egyezményt és nem jutottak megállapodásra a hatalom megosztásáról. A lázadók ezért kivonultak a tárgyalásokról, a harcok pedig folytatódtak.

A májusi veszteségmérleg azt is mutatja, milyen súlyos nehézségekkel néznek szembe a közvetítők, amikor megpróbálnak megoldást találni a már hét éve tartó konfliktusra, amely az Egyesült Államok nyomásgyakorlása, a Nemzetközi Büntető Törvényszék háborús bűnök ügyében indított vizsgálatai és békeaktivisták kampánya ellenére sem ért még véget.