Elemér
0 °C
10 °C

Jobboldali liberálisok győztek a holland választásokon

2010.06.10. 12:20
A Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért jobboldali liberális párt nyerte a szerdai parlamenti választásokat Hollandiában. Csupán egyetlen képviselői hellyel szereztek többet, mint a szociáldemokrata Munkapárt. Az eddig kormányzó kereszténydemokraták jelentősen visszaestek, pártvezetőjük, az eddigi miniszterelnök pedig lemondott tisztségéről.

Szoros eredmények születtek a holland választásokon. A szavazatok csaknem 90 százalékának összesítése után, a jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezet Hollandiában, ahol szerdán tartottak előrehozott parlamenti választásokat.

Korábban még úgy tűnt, hogy e két párt holtversenyben győzött. A VVD végül 31 mandátumával mindössze egyetlen képviselői hellyel előzte meg a második helyezett szociáldemokrata Munkapártot (PvdA).

A PvdA elnöke Job Cohen
A PvdA elnöke Job Cohen

A harmadik helyen a szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) végzett, az eddig kormányzó kereszténydemokraták pedig jelentősen visszaestek. 21 mandátummal csupán negyedikek lettek. Pártelnökük, az eddigi miniszterelnök, Jan Peter Balkenende levonta a kozekvenciát és lemondott a pártvezetésről, illetve képviselői mandátumáról is.

A GroenLinks nevű környezetvédő párt és a reformpárti Demokraták 66 nevű párt összesen 10-10 helyre számíthat.

A kereszténydemokratáknak nem jött be

Bár a közvélemény-kutatások hetek óta a liberálisok győzelmét jósolták, a VVD végül csupán egy mandátummal szerzett többet, mint legfőbb riválisa, a Munkapárt. A költségvetési kiadások lefaragását, kisebb kormányt, és a bevándorlók kedvezményeinek csökkentését ígérő Mark Rutte vezette liberálisok így koalíciós kormányzásra kényszerülnek.

Mark Rutte a liberálisok vezetője beszédet mond a választások estéjén
Mark Rutte a liberálisok vezetője beszédet mond a választások estéjén

A 150 fős parlamentben partnerük lehet a muzulmán bevándorlás beszüntetésével és a mecsetek betiltásával kampányoló Szabadságpárt. A szélsőséges megnyilatkozásairól híres Geert Wilders vezette párt eddigi 9 mandátumát most 24-re növelte.

A BBC, brit közszolgálati médium által megkérdezett elemzők szerint azonban Wilders - aki ellen bírósági eljárás van folyamatban gyűlöletkeltő, anti-iszlamista filmje miatt - elfogadhatatlan partner a nagyobb pártok számára. Ezért a BBC tudósítója szerint a legvalószínűbb egy, a jobboldali liberálisokat, szociáldemokratákat, a parlamentbe szintén bejutott zöldeket, illetve a baloldali liberálispártot tömörítő, úgynevezett bíbor koalíció.

VVD támogató a választás utáni ünneplésen
VVD támogató a választás utáni ünneplésen

A választás nagy vesztese a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), amely a második világháború óta csaknem minden kormányban helyet kapott. Most húsz helyet veszítve, csak a negyedik helyen végeztek.

Nem működött az eddigi koalíció

Hollandiában azután kényszerültek előrehozott választásra, hogy a Kereszténydemokraták és a Munkapárt koalíciója az ország afganisztáni szerepvállalása miatt februárban megbukott. A szociáldemokraták ugyanis kiléptek, mert nem voltak hajlandóak megszavazni Balkenende miniszterelnök tervét, aki a NATO kérésére egy évvel meghosszabbította volna a holland katonák afganisztáni misszióját.