Leonóra, Inez
-4 °C
6 °C

Izraeli vezetőket jelentettek fel Belgiumban

2010.06.23. 17:18
A belga jogban létező egyetemes illetékesség elvére hivatkozva tizennégy ember feljelentést tett Brüsszelben több izraeli vezetők ellen a gázai hadműveletek alatt elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények vádjával.

A 2009. januári gázai hadművelet során elkövetett emberiesség elleni és háborús bűncselekmények vádjával jelentettek fel Brüsszelben volt és jelenlegi izraeli vezetőket palesztin személyek, akik közül az egyik belga állampolgár.

A közös vádiratot 14 személy nevében fogalmazták meg, és benyújtását a belga jogban ismert "egyetemes illetékesség" elve tette lehetővé, ami a bűncselekmény elkövetésének helyszínére való tekintet nélkül módot ad a büntető eljárás kezdeményezésére.

A többségükben ma is gázai lakosú palesztinok többek között Ehud Olmert volt izraeli kormányfőt, Cipi Livni volt külügyminisztert, Ehud Barak védelmi minisztert, valamint katonai és titkosszolgálati vezetőket vádolnak.

A 70 oldalas feljelentésben felsorolt cselekmények között mecset elleni, polgári személyek életét kioltó támadás, olívaültetvény felperzselése, vízvezetékrendszer szétdúlása egyaránt szerepel. A vádpontok alapját lényegében Richard Goldstone ENSZ-megbízott jelentése képezi, amely háborús bűncselekményekkel vádolta meg az izraelieket.

Izrael és Belgium között egyszer már volt konfliktus hasonló ügyben: 2001-ben Ariel Saron izraeli kormányfőt jelentették fel a belga hatóságok előtt az "egyetemes illetékességre" hivatkozva, a libanoni palesztin menekülttáborokban 1982-ben elkövetett vérengzések miatt. Akkor az ügy úgy oldódott meg, hogy belga állampolgár közvetlen érintettségére korlátozták az "egyetemes illetékesség" érvényesíthetőségét. Most azonban a vádirat benyújtóinak egyike belga állampolgár, így ez nem kizáró ok.