Géza
1 °C
16 °C

Elosztotta a pozíciókat a szlovák koalíció

2010.06.28. 20:34 Módosítva: 2010.06.28. 20:46
A két kis párt, így a Bugár Béla vezette Híd jól játszotta ki a kártyáit, három-három miniszterük lesz. A két nagy négy-négy tárcához jut, és természetesen az SDKU adja a miniszterelnököt.

Megegyezett a kormányzati tárcák és a parlamenti tisztségek elosztásáról az alakuló négypárti szlovák koalíció - közölte Iveta Radicová, a kormányalakítással megbízott politikus a koalíciós tanács hétfői ülése után Pozsonyban.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) a kormányfői bársonyszéken kívül négy tárcát kap; szintén négy tárcát kap a Szabadság és Szolidaritás (SaS), s a párt adja a parlament elnökét is; a két kisebbik koalíciós tagnak  - a Kereszténydemokrata Mozgalomnak (KDH) és a Hídnak - egyaránt három-három minisztere lesz. Ezzel a két kis párt jóval erősebb kormányzati pozícióhoz jutott, mint amire a parlamenti mandátumarányuk alapján számítani lehetett.

Az SDKU kezében lesz a pénzügy, az oktatásügy, a külügy és az igazságügy; az SaS fogja vezetni a védelmi, a munkaügyi, a kulturális és a gazdasági tárcát. A KDH adja a belügyminisztert, az egészségügyi minisztert és a közlekedési minisztert.A kisebbik kereszténydemokrata párt a koalíciós tárgyalások során azért ragaszkodott az egészségügyi tárcához, hogy biztosíthassa az egyházi fenntartású kórházak mentességét az abortuszok végrehajtása alól.

A részben a magyar kisebbség pártjának számító Híd a mezőgazdasági és a környezetvédelmi minisztériumot fogja vezetni, s az övé lesz az emberi jogi és kisebbségügyi kormányfő-helyettesi poszt is. A kisebbségügyi poszt megőrzése nem meglepetés, miként az agrártárca sem: Szlovákiában a földművelés elsősorban a déli, magyarok laktaországrészre korlátozódik.

Hivatalosan meg nem erősített, de a pártoktól kiszivárgott értesülések szerint a legfontosabb tárcák élén a következők személyek fognak állni: Mikulás Dzurinda volt kormányfő lesz az új külügyminiszter, Ivan Miklos, az SDKU alelnöke a pénzügyminiszter, s Lucia Zitnanská az igazságügyi miniszter. Az oktatási tárcát Eugen Jurzyca fogja vezetni.

Az SaS képviseletében Jozef Mihál lesz a népjóléti, Daniel Krajcer a kulturális, Lubomír Galko a védelmi, s Juraj Miskov a gazdasági miniszter. A KDH elnöke, Ján Figel a közlekedési tárcát vezeti majd. Daniel Lipsic, a párt alelnöke a belügyminiszter, míg Ivan Uhliarik az egészségügyi miniszter.

A Hídtól Rudolf Chmel volt diplomata lesz a kormányfőhelyettes, míg Solymos László a környezetvédelmi, Simon Zsolt pedig a mezőgazdasági tárcát fogja vezetni.

Helyi megfigyelők szerint Richard Sulík, az SaS vezetője lesz az új házelnök. Sulik tehát elvállalta a főleg protokolltisztségnek számító házelnökséget, miközben korábban egyértelműen a pénzügyi tárca megszerzését ambicionálta.

A parlamentnek négy alelnöke lesz: három koalíciós - SDKU, KDH, Híd - , míg  egyet a legerősebb ellenzéki párt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) tölthet be. A 19 bizottsági elnöki tisztség közül a koalíció tíz helyet tölt be, kilencet pedig átenged az ellenzéknek. A sajtó értesülései szerint a Híd elnökét, Bugár Bélát fogja jelölni a parlament alelnöki bársonyszékébe. Bugár korábban már betöltötte ezt a tisztséget.

Radicová beismerte, hogy a koalíciós egyezség következtében néhány tárcánál megváltoznak az eddigi jogkörök. "Úgy, ahogy megváltoztattuk véleményünket az emberi jogi és kisebbségügyi kormányfőhelyettes jogkörei tekintetében, módosítjuk a közlekedési tárca jogköreit is" - jegyezte meg.

"A kollégáknak megmondtam: ha a kormányfőhelyettesi posztot jogkörök nélkül akarják nekünk adni, akkor nem kérünk belőle" - jegyezte meg a Híd elnöke egy szombati lapinterjúban. Szerinte a jövőben a jogköröket kiszélesítik.

"A kulturális tárcától meg kellene kapnia a regionális és a nemzetiségi kultúra osztályát, míg az oktatásügyi tárcától a nemzetiségi oktatásügy osztályát. Egy törvényalkotási osztálya is lesz" - sorolta az új jogköröket Bugár.

Radicová leszögezte, hogy a tárcák többségénél csak egy államtitkár lesz. Kivételt képez a pénzügy, ahol két államtitkár fog dolgozni, akiket akárcsak a minisztert az SDKU jelöl. A közlekedési tárcánál szintén két államtitkár lesz. A miniszteren kívül az egyik államtitkárt szintén a KDH fogja jelölni, míg a másikat a Híd. A többi tárcánál a miniszter és az államtitkár is azonos pártból lesznek.