Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Mária
-5 °C
4 °C

Szerb-koszovói vita a függetlenségről

2010.08.04. 08:41
Koszovó függetlenségéről vitázott a szerb és a koszovói külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén, amelyen első ízben került terítékre a kérdés azóta, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság közzétette tanácsadó véleményét az egykori szerb tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltásáról.

Vuk Jeremic szerb és Skender Hyseni koszovói külügyminiszter eddig is ismert álláspontját ismételte meg az ENSZ New York-i székházában, helyi idő szerint kedden tartott ülésen.

A Nemzetközi Bíróság nemrégiben úgy foglalt állást, hogy az albán többségű Koszovó függetlenségének 2008-as egyoldalú kikiáltása nem sértette meg a nemzetközi jogot, amelyben nem létezik a függetlenségi nyilatkozatokra vonatkozó szabályozás.

Hyseni a BT-ülésen azt bizonygatta, a bíróság ezzel egyértelműen Koszovó javára döntött. Koszovó arra számít, hogy további országok ismerik majd el függetlenségét - mondta a politikus, ennek megtételére biztatva a döntésüket a bíróság véleményétől függővé tévő országokat.

Hyseni most is csak magánemberként szólalhatott fel, mert Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet, a BT soros elnöke elutasította azon kérését, hogy független állam külügyminisztereként kapjon szót.

Jeremic viszont azt hangoztatta, hogy a bíróság nem erősítette meg sem Koszovó államiságát, sem jogát a Szerbiától történő elszakadásra, sem a koszovói albánok önrendelkezési jogát.

Jeremic a BT-ülés előtt úgy nyilatkozott a Tanjug szerb hírügynökségnek, hogy a tanácskozás bizonyos fokig a nemzetközi közösség véleményének kipuhatolását szolgálja a Nemzetközi Bíróság véleményének közzétételével előállt új helyzetben.

Philip Parham, a brit ENSZ-nagykövet helyettese az ülésen figyelmeztette Szerbiát, hogy a Koszovó függetlenségének aláásását célzó bármilyen kísérlettel összeütközésbe kerülne a területet független államként elismerő országokkal. Csurkin éles hangú válaszában úgy vélte, ez a megfogalmazás közel jár ahhoz, hogy a Koszovót elismerő országok konfrontációval fenyegetnek, s reményét fejezte ki, hogy többségük visszafogottabban közelíti meg a kérdést.