Lehel
17 °C
27 °C

Hibákat találtak a Malina-ügy aktáiban

2010.08.07. 15:44
Több hibát és ellentmondást is felfedezett a szlovák belügyminisztérium vizsgálata a Malina-ügy nyomozási jegyzőkönyveinek vezetésében, folytatják az ellenőrzést.

Hibákat találtak a Malina Hedvig-ügy nyomozási jegyzőkönyveinek vezetésében a szlovák belügyminisztérium ellenőrei, akik két hete vizsgálódnak a nyitrai rendőrségen, írja az Új Szó.

A magyar nyelvű szlovákiai újság szerint az ellenőrök átnézik a diáklány ellen 2006. augusztus 25-én elkövetett támadás ügyében folytatott vizsgálat, a 2006. szeptember 9-i kihallgatás, valamint a lány ellen hamis tanúzás ügyében indított eljárás aktáit, és az ügyön dolgozó nyomozókat is kihallgathatják.

Eddig több ellentmondást és hibát is találtak a jegyzőkönyvekben, a vizsgálat még hetekig eltarthat, mondta Lucia Garajová, a belügyminisztérium sajtóosztályának vezetője.

A csallóközi lányt 2006 augusztusában verték meg Nyitrán, mert magyarul beszélt. Mégis ellene folyik vizsgálat Szlovákiában 2007 óta, hamis tanúzással és a hatóságok félrevezetésével vádolják.

Malina Hedvig ügyvédje több, eddig be nem idézett tanú – például Robert Fico volt kormányfő, a főügyész felesége és a védencét kezelő pszichiáterek – meghallgatását kérte. "A vizsgálatot felügyelő ügyész megfontolja ezeket a javaslatokat, és nem kizárt, hogy némelyik tanúmeghallgatásokat megvalósítjuk, természetesen Kvasnica jelenlétében" – jelentette Dobroslav Trnka főügyész.

Ha valóban meghallgatják a javasolt tanúkat, akkor a Malina Hedvig-ügy vizsgálata nem zárul le a Labas-jelentés (az orvostudományi kar dékánja, Peter Labas által készített vizsgálat) javított kiadásával. Július 20-án a főügyész bejelentette: az orvostudományi kar dékánja már megkapta Hedvig teljes egészségügyi dokumentációját, és amint megírja az új jelentést, lezárják a vizsgálatot. Peter Labas dékán viszont a lap megkeresésére azt mondta, még mindig nem kapott semmit, de most már bemegy a főügyészségre és rákérdez.