Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Kilencedik napja raboskodnak a pekingi gyorsforgalmin

2010.08.23. 15:46
Útfelújítási munkálatok miatt hatalmas dugó alakult ki a Pekinget Tibettel összekötő gyorsforgalmi úton, teherszállító járművek vesztegelnek kilencedik napja. A sor hossza már meghaladja a 100 kilométert.

Kilencedik napja tart a dugó a Pekinget Tibettel összekötő gyorsforgalmi úton, a közlekedési hatóságok egyelőre nem tudtak megoldást találni a torlódásra. A forgalmi káosz nagy nyertesei a környéken élők, ők látják el ugyanis élelmiszerrel a csapdába esett autósokat, írja a Xinhua hírügynökség. Egy sofőr arra panaszkodott, hogy az élelmiszerekért a megszokott ár négyszeresét kérik.

Augusztus 14-e óta több ezer áruszállító akadt el, a sor már meghaladja a 100 kilométert. A helyzetet rontja, hogy kisebb balesetek történtek, és egyre több jármű vesztegel műszaki hiba miatt is.

A közlekedési hatóság egy névtelenül nyilatkozó tisztviselője azt mondta a Global Times című lapnak, hogy az útfelújítási munkálatok miatt alakult ki ekkora dugó. A hatályos szabályozás szerint a Pekingtől északnyugat felé tartó úton a 8 tonnás és ennél nehezebb teherszállító járművek közlekedhetnek. A karbantartásra éppen azért volt szükség, mert a nehéz járművek nagyobb forgalma komoly károkat okozott a burkolatban. A munkálatokat várhatóan szeptember 13-án fejezik be.

A hatóságok 400 rendőrt küldtek a helyszínre, akiknek a feladata a rend fenntartása és további balesetek megakadályozása.

Számos sofőr kártyázással tölti az idejét, a legtöbben azonban inkább lustálkodnak.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!