A román vese olcsóbb az izraelinél

2010.09.16. 13:41 Módosítva: 2010.09.16. 13:46
Egy nemzetközi szervkereskedő bandára, köztük öt sebészre csaptak le Dél-Afrikában. Eleinte izraeli donoroktól vásároltak vesét, de a kelet-európai és dél-amerikai konkurencia lenyomta az árakat.

Vádat emeltek a Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb, magántulajdonú egészségügyi csoportjának, a Netcare-nek az igazgatója és öt sebésze ellen, mert szegény sorsú braziloktól és románoktól vett veséket ültettek át jómódú izraeli betegeikbe.

Ugyancsak eljárást indítottak a Netcare csoport vezette Sainte Augustine de Durban magánkórház ellen, mivel az helyet biztosított a 2001 és 2003 között levezényelt 109 műtétnek.

"A veseátültetésre váró izraeliek Dél-Afrikába utaztak, ahol elvégezték rajtuk a sebészeti beavatkozást, ők pedig kifizették a szervadományozókat" - írta a The Times című újság a perjegyzőkönyvre hivatkozva.

A veséket korábban izraeli donoroktól szerezték be, de kiderült, hogy a románok és a brazilok sokkal olcsóbban adják szerveiket. Az izraelieknek vesénként 15 ezer eurót kellett fizetni, míg a brazilok és a románok mindössze 4600 eurót kértek érte.

A dél-afrikai rendőrség 2005-ben nyomozást indított az izraeli Ilan Perri ellen, akit azzal gyanúsítottak, hogy a szervkereskedelem szellemi atyja volt. A férfi végül úgy döntött, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással, így derült fény a Netcare szerepére.

A gyanúsítottaknak novemberben kell először megjelenniük a bíróság előtt. A Netcare közleményében határozottan tagadta a vádakat. "Több éven át együttműködtünk a dél-afrikai rendőrséggel, és számos dokumentumot a nyomozók rendelkezésére bocsátottunk. Meglepettek és csalódottak vagyunk, hogy az ügyész ellenünk is vádat emelt" - írták.

Irán kivételével minden állam tiltja a szervek pénzre váltását. Csak szülő és gyermek között, illetve elhunytak esetében lehetséges a szervadományozás.



  • Tippek
  • Árfolyam