Kezdetben jó ötletnek tűnt kinyitni a zsilipkaput

2010.09.24. 22:56 Módosítva: 2010.09.24. 22:56
Kétmillió embert kellett kitelepíteni Nigéria északi részén, mert a hatóságok az árvíz ellen úgy próbáltak védekezni, hogy két tározón kinyitották a zsilipkapukat, mire a víz lejjebb elárasztott ötezer falut.

Senki sem készült fel az áradásra, hirtelen ötlettől vezérelve nyitották meg ugyanis az árvízkapukat a Challawa és Tiga nevű víztározókon. A két tározó Kano szövetségi államban van, de a víz nem itt, a hegyes területen, hanem lejjebb, Jigawa államban pusztított.

Egyelőre nincsenek hírek áldozatokról.

Jigawa száraz, sík, félsivatagos tartomány nem messze a Szaharától. Az elérhető sajtójelentések szerint nem biztos, hogy Kano állam hatóságai bárkit is értesítettek arról, hogy ráeresztik a vizet a szomszédokra.

Maga a zsilipnyitás önmagában szokásos jelenség arrafelé, a félsivatag rövid, termékeny időszakában ugyanis így küldenek némi vizet a tengődő helyiek öntőzőcsatornáiba. Most azonban nagyságrendekkel több vizet zúdítottak le, hirtelen. Az északi területeken ugyanis a szokásosnál sokkal több volt mostanában az eső, a tározók pedig megteltek.

Jigawa állam, forrás: wikipedia

A Tiga jó harmic kilométer hosszú és van, ahol tíz kilométer széles tó. 1974-ben adták át. A tározó azért készült, hogy segítsék vele a lejjebb elterülő száraz alföld parasztjait. Az eredménye ehhez képest az lett, hogy a Kano folyó lentebbi szakaszán felére esett a vízhozam, a szárazság fokozódott, a helyiek több évszázados termelési kultúrája pedig megszűnt, mert nem volt elég víz sem rizst termeszteni, sem halászni. Most végre megkapták a vizüket, de egyben.



  • Hírek
  • Bankszámla