Koronavírus adatok

2022. jan. 20.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ágnes
-5 °C
2 °C

Berlusconinak meg sem kottyan a bizalmi szavazás

2010.10.01. 15:43
Két év alatt sorban a harminchatodik bizalmi szavazást nyerte meg az olasz kormány. Ez Olaszországban bevett parlamenti hatalomtechnikai eszköz, Silvio Berlusconi rendszeresen széles jobboldali táborának egyben tartására használja, és maga kér javaslatairól szavazást. A Kitekintő elemzése.

Gianfranco Fini szinte napra pontosan két hónapja jelentette be, hogy híveivel elhagyja a Berlusconival 2008-ban közösen alapított jobboldali gyűjtőpártot, a Szabadság Népét. A volt külügyminiszter, jelenleg alsóházi elnök Fini nemcsak azért döntött így, mert a pártelnök Berlusconi nehezen viselte a párton belüli eltérő véleményeket, hanem mert kilátástalannak látta, hogy belátható időn belül a kormányfő örököse legyen a jobboldalon.

A házelnök, egykori neofasiszta Fini az elmúlt évtizedben egyre liberálisabb politikát folytatott. Ennek megkoronázásaként az elmúlt két évben a parlamentarizmus élharcosává válva azonosult a házelnök pártok felett lebegő intézményével, sőt, nemrég a bevándorlók szavazati joga mellett is kiállt.

A szakértői kormánytól berzenkedik

K EPA20100929071

Ezzel szemben Silvio Berlusconi a kormányfői intézményt tette magához hasonlatossá, így tudott a XXI. század első évtizedében hét évig hatalmon maradni, ami a második világháború óta 59 kormányt elfogyasztó Olaszországban emlékezetes teljesítmény. A miniszterelnök kifejezés ma Olaszországban - kívülállók számára nehezen érthető módon- szinte összenőtt Berlusconi nevével.

A miniszterelnöki dolgozószobából származó pletykák szerint napi szinten közvélemény-kutatásokat bújó, a sikeres és erős férfi képét sugárzó Berlusconi feketeöves kampánymenedzser és rétor, Vlagyimir Putyin legjobb európai barátja, az eurokrácia esküdt ellensége, a transzatlanti kapcsolatok és Izrael EU-csatlakozásának propagálója. Az olasz állampolgárok többsége 2008-ban harmadszor látta benne a legalkalmasabb kormányfőjelöltet. Berlusconi esténként otthon vagy irodájában nézi a köztelevízió heti politikai vitaműsorát, és ha úgy tartja kedve, telefonon egyből hozzászól a vitához − természetesen soron kívül.

Fini és követőinek távozása után azonban az alsóházban elveszett a kormánypárti többség, az olasz alkotmány pedig azzal nehezítette meg a kormányfő dolgát, hogy előírta: a kormánynak a parlament mindkét házában bírnia kell a többség bizalmát. Berlusconi nem szereti az olyan szituációkat, amikor nem ő kezdeményez, ezért jó ideig úgy tűnt, ötéves ciklusa felénél előrehozott választás kiírása a legvalószínűbb forgatókönyv.

Azonban a kormányfő ezt sem érezte biztonságos megoldásnak, hiszen ilyen helyzetben a baloldali, ex-kommunista Napolitano államfő dönthetne a feloszlatásról. Napolitano pedig egy reménybeli szakértői kormány eltökélt híve, és folyamatosan a tovább nem halasztható reformokról nyilatkozik.

Ráadásul a kisebbik kormánypárt, az Északi Liga az ország fejlett, északi  régióiban egyre több helyen a legerősebb erő, munkavállalók és vállalkozók egyaránt szavaznak rá, országosan pedig majdnem másfélszeresére növelte támogatottságát, vagyis abszolút zsaroló pozícióba juthatna egy, a jobboldal számára győztes választás után is. Tehát, maradt a harmadik verzió: háttéralku a független, a meggyőzhető centrista és a szicíliai képviselőkkel, a „mocsárral”.

Látják a korlátaikat?

Gianfranco Fini
Gianfranco Fini

Szerda este végül Berlusconi a parlament elé állt, és támogatást kért öt nagy reformtémájához, melyek mentén folytatni kívánja a kormányzást. Megtörtént az, amire már egy ideje számítani lehetett: bizalmat adtak neki, sőt, még Fini újonnan alakult dezertőr frakciója, a Jövő és Szabadság Olaszországnak is megszavazta a kormány hivatalban maradását.

Ennek magyarázata a látszat ellenére egyszerű: a kilépése után egy önálló párt alapítása esetén hét százalékon mért Fini a centrumban kormánybuktatóként is legfeljebb húsz százalékot tudna elérni. Ráadásul magára vonná a jobboldal stabil, 40 százalékos választói tömbjének örök haragját. Márpedig nélkülük a nyugat-európai sajtó kedvence nem lehet miniszterelnök.

A parlamenti vitában Berlusconi a felelős államférfi szerepét játszotta, aki a leginkább kormányzóképes politikusként vállalja a napi megállapodásokkal járó most még beláthatatlan terheket is. A Fini-frakció 34 igen szavazata nélkül azonban a kormánynak nincs többsége, Fininek tehát paradox módon most komolyabb beleszólása lehet a dolgok alakulásába, mint kormánypártiként. Ezért volt lényegretörő Umberto Bossi reformügyi miniszter, az Északi Liga elnökének szavazás utáni megállapítása: „Látjuk korlátainkat, szűk ösvényen kell járnunk”.

Fini azonban csak az alkalomra és a megfelelő támogatottságra vár, hogy a mostani parlamentben új kormány alakítását és a megosztott ellenzék számára kedvezőbb választási törvény elfogadását javasolja. Előre hozott választást nem akar, de új kormányfőt igen. Berlusconi sikertelensége esetén ez a pillanat eljöhet, és akkor újra kiszámíthatatlan bonyodalmakról számolhat be Olaszország kapcsán a világsajtó.

Berlusconi azonban a három lehetséges forgatókönyv (kisebbségi kormányzás, előrehozott választás, szakértői kormány) bármelyikének megvalósulásával jelentős médiahatalma segítségével csillogtathatja meg kivételes politikusi adottságait. Jelzésértékű ugyanakkor, hogy a legutóbbi felmérések tükrében egy most vasárnapi választáson a jelenlegihez hasonló parlamenti erőviszonyok alakulnának: a kormánypártok 43, a baloldal pártjai 37, a centrista erők Fini részvételével 15 százalékot érnének el.



  • Vennék
  • Bankszámla